​AMH

2018.07.31. 11:30

Fiatalos programokat szervez futószalagon, s levezet a futópadon

Kertvárosban az Apáczai Művelődési Ház idén ünnepli fenállása 35. éves évfordulóját. A jubileumi műsorsorozatról Horvátné Antos Ágnes népművelőt kérdeztük.

Mészáros B. Endre

– Melyek a legfontosabb jubileumi események?

– Mindenképpen kiemelném augusztus 25-én a Játékmotoros Találkozót. Ősszel fotókiállítással összekapcsolt beszélgetést szervezünk, ahol egykori kollégák mesélnek a Művelődési Ház múltjáról. Míg az év első felében, májusban zajlott a Tánckavalkád Gálaműsor, valamint júniusban az Apáczai Családi Nap.

– Sajátos rálátása van az intézményre, hiszen egykori diákként, majd kertvárosi lakosként sokáig kultúrafogyasztó volt itt.

– Nekem nagyon tetszett kisgyerekként ez a komplexum, hogy minden egy helyen van, a könyvtártól az uszodán át a színházig. Éppen ezért később a lányom is idejárt óvodába és most az általánosba is. A tapasztalataim is sokat segítenek a műsorrend összeállításakor.

– Mi az​, amit közülük a leg​szívesebben végez?

– Amiből a legbőségesebb a kínálat: a családi programokat. Nagyon nincs viszont még lefedve egy terület, a felnőttekhez szóló komolyzenei műsorok. ​A továbbiakban ezen is igyekszünk változtatni.

– Mi az ön szakterülete?

– A babás programok vezetésére vettek fel ​annak idején, és a nagyobbaknak most indul hó végén a „Csak ​Csajok” táborunk. Lesz itt védőnő, aki a serdülőkori dolgokról társalog a lányokkal, a kisebbeket a napi higiéniai kérdésekre készítjük fel, jön fodrász és kozmetikus. Aerobikozunk és táncokat tanulunk. A Művelődési Házban ​​emellett a legkülönbözőbb rendezvények szervezésével foglalkozom, és a Kölyökszínpad ​itteni fellépései is hozzám tartoznak.

– Melyik korosztály jár a legtöbbet a Nevelési Központba?

– Az iskolások: sok tanórát itt tartanak, a színházterem állandó helyszíne az ünnepi eseményeknek. Emellett ​egyéb foglalkozások is vannak számukra, például ​kung-fu és aerobik.

– Melyek a legnépszerűbb felnőtt programok?

– A ​Nyugdíjas Klubunk, valamint a Pyrgos Görög Táncház és a s​zenior ​Örömtánc. Utóbbira idősebb hölgyek érkeznek, és különböző kö​zös táncokat ​tanulnak​.

– Mit csinál, amikor nem népművelő?

– Sportolok, 26 éve aerobikozom, természetesen itt az ANK-ban. Emellett idén elkezdtem a WALKenergie-t is, meredek futópadon zenére végezzük az edzői utasításokat.

Négy éve dolgozik a Művelődési Házban

Horváthné Antos Ágnes 1976-ban született Pécsett. A Nevelési Központba járt általános iskolába német tagozatra, aztán gyors és gépíró szakiskolát végzett, majd az érettségit követően a PTE-n művelődési ​és felnőttképzési menedzserként és művészettudomány szakos bölcsészként diplomázott. Civilszervezeteknél, egyesületeknél volt több helyen irodavezető, 2014-ben került az AMH-ba. Kezdetben mint kulturális közfoglalkoztatott, két éve pedig népművelőként dolgozik. Férje Horváth Csaba, kislányuk, Viktória (10) a Nevelési Központ 1-es számú iskolájába jár.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!