idegenforgalom

2018.07.27. 07:00

Sok a turista Pécsen, de lehetnének még többen is

Javában tart a jó idő, a belvárosban kószáló helyiek számos turistacsoporttal találkozhatnak, amelynek tagjai bőszen kattintgatnak okostelefonjaikkal, hogy lencsevégre kapják Pécs nevezetességeit. Az iránt érdeklődtünk a városházán, hogy mit mutatnak az idegenforgalmi adatok az év első felében.

HLB

Az idei évre vonatkozó statisztikai adatokat egyelőre csak májusig dolgozták fel, a júniusi számokat még nem iktatták a rendszerbe, a július pedig még nem ért véget. A már rendelkezésre álló adatok szerint idén az első öt hónapban 43,5 ezren látogattak el Pécsre a kereskedelmi szálláshelyek információi alapján, ez 4,7 százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanezen időszakban.

A turisták 83 683 vendégéjszakát töltöttek el városunkban az esztendő első öt hónapjában, ez 6,4 százalékkal alacsonyabb, mint egy éve. A legtöbben Németországból érkeztek a Mecsekaljára, idén eddig több mint ezerkétszázan, őket a horvátok, a szerbek és a franciák követik. Ez utóbbi nemzet harminc százalékkal több turistát „delegált”, mint tavaly ugyanezen időszakban.

A pécsi Tourinform Irodába ugyanakkor rendszeresen érkeznek távoli, egzotikus országból származó vendégek is, így Új-Zélandról, Dél-Afrikából, Peruból, Mexikóból, Costa Ricából, Kínából, Hongkongból, Indiából vagy éppen Kuvaitból.

Ami a látogatók érdeklődési körét illeti, elsősorban a múzeumokat (Zsolnay, Vasarely, Csontváry) keresik fel, míg a templomok közül a Bazilikát és a dzsámit, emellett a Zsolnay Kulturális Negyed látnivalói iránt is kiemelt figyelmet fordítanak.

A kereskedelmi szálláshelyeknek januártól májusig közel 617 millió forint bevételük származott a szállásdíjakból, míg a vendéglátásból 282 millió forintot kasszíroztak. Az előbbi tétel négy, az utóbbi hét százalékkal marad el az előző évi adatokhoz képest. Ez összességében mintegy 900 millió forintnyi bevételt jelent, de vegyük figyelembe, hogy ez még csak az első pár hónap adatait jelenti. Az igazi főszezon számait még nem ismerjük, de nyáron érkeznek a legtöbben, így az idegenforgalmi szféra – az eddigi jelek alapján – bizton reménykedhet a jó folytatásban.

Ezt veszik, mint a cukrot

A Pécs Pontban elsősorban az olcsóbb szuvenírtermékek fogynak jól, a képeslap, a hűtőmágnes, a ceruza, az érintőképernyős papírtoll és a szemüvegtörlő kendő kelendő a vendégek körében. A megvásárolható áruk között megtalálhatók a Zsolnay-negyed, a püspökség, a Janus Pannonius Múzeum és a PTE ajándéktárgyai, de helyi iparművész által tervezett ékszereket és neves pécsi bőrtermékeket (kesztyűket, táskákat) is árusítanak. Változatlan népszerűségnek örvend a plüss Zsolnay-bika, amelyből az iroda megnyitása óta több százat értékesítettek. Az ingyenesen elvihető termékek közül a turisztikai térképek és a programfüzetek a legnépszerűbbek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!