Mohács

2020.01.11. 11:54

Nem az a felszabadulás

Az önkormányzati törvény szerint közterület, illetve közintézmény nem viselheti olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett, vagy olyan kifejezést, vagy olyan szervezet nevét, amely a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerre utal – írja a Mohácsi Újság.hu.

M. B. (Forrás: Mohácsi Újság.hu)

Fotó: Yasuhiro Kobayashi

Ezzel összefüggésben még tavaly érkezett meg a polgármesteri hivatalba a kormányhivatal átirata, amely szerint a mohácsi Felszabadulás utca elnevezés a tiltó rendelkezésbe ütközik, s egyúttal kérték a képviselő-testület intézkedését. Ez a gyakorlatban az utca átkeresztelését jelentené. Mivel a választásokat megelőzően jogi lehetőség sem lett volna a lépésre, a téma a legutóbbi képviselő-testületi ülésen került terítékre. Az előterjesztés citálta azt a helyben közismert tényt, hogy az utca neve nem a szovjet csapatok bevonulásának, hanem a szerbek kiűzésének állít emléket.

Minderre tekintettel a mohácsi képviselő-testület a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalását kérte az ügyben. Pávkovics Gábor, Mohács fideszes alpolgármestere az ülésen megjegyezte, húsz esztendővel ezelőtt néhai Lajdi Klára ugyanezeket elmondta az akkori testület előtt, s akkor is úgy döntöttek, maradjon a régi elnevezés.

Hozzátette azt is, ha az akadémiától kedvezőtlen válasz érkezne, Mohácsnak akkor is ragaszkodnia kellene a Felszabadulás utca nevéhez, már csak azért is, mert átkeresztelése az ott lakó családoknak nem kevés bosszúságot okozna, mivel összes okmányukban át kellene vezettetniük a változást.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!