Siklós

2020.07.10. 16:03

Kampány indult a vendégek visszacsalogatására

Siklós visszavár néven indult kampány azzal a céllal, hogy azokat a vendégeket, akiket a vár bezárása miatt miatt elvesztett a város, visszacsalogassák Siklósra. Emellett elkészült az év hátralévő részére összeállított rendezvénynaptár is, amelynek részleteit pénteken délelőtt tárták a nyilvánosság elé. 

Rajnai-Zsíros Krisztina

Nehéz időszakon van túl a hazai turizmus, de a siklósi önkormányzat igyekezett időben reagálni a történésekre és szervezetten újraindítani programjait, megszervezni rendezvényeit. Bizakodásra adhat okot, hogy a vár pünkösdi újranyitásától számítva már közel 20 ezer látogatót fogadtak a történelmi falak.

A város rendezvénynaptárát bemutató sajtótájékoztatón Riegl Gábor, Siklós polgármestere elmondta, a turisztikai szereplők egyetértettek abban, hogy nem szabad ezt a szezont elengedni úgy, hogy ne legyenek rendezvények a városban. Hogy két vagy több, egyazon térségben megrendezett program ne ütközzön, egyeztettek a szomszédos települések vezetőivel is a rendezvénynaptár összeállításakor. A városvezető hozzátette, a Zöld város projekt nyáron kezdődő kivitelezése érinti a várkertet, ezért a legtöbb esetben a várudvar lesz a programok helyszíne, illetve sok résztvevő esetén a várfalak mellé helyezik majd azokat.

Szentgyörgyváry Péter várkapitány bejelentette, augusztus 15-16-án rendezik meg a Siklósi Várfesztivált, nappal hagyományőrző programokkal, felvonulással, esténként pedig olyan előadók várják a közönséget, mint Vanek Andor, a legutóbbi X-Faktor második helyezettje, Csonka András, Szűcs Judit vagy DJ Dominique.

Augusztus 28-án először rendezik meg a helyi emberekre és termékekre épülő Eszencia Fesztivált. A Leader program által támogatott, a látogatók számára ingyenes fesztiválon fellép a Dolce Hegedűegyüttes, a Tenkes Vegyeskar, Siklósi Fúvószenekar, a Harkány Big Band, este pedig Korda György és Balázs Klári, valamint Maróth Viki és a Nova Kultúr Zenekar.

A fesztivált követő napok Szüreti Várnapokra váltanak, ahol siklósi borászok kínálják majd a finom nedűjüket a felállított boros standokon, de olyan előadókra is számíthatnak a résztvevők, mint a Swing Ladies, a The Minds, Tóth Vera és a Bon Bon, ezen kívül a Rippel fivérek is bemutatóját is láthatja a közönség. Vasárnap délelőtt főként a családoknak kedveznek, gyerekprogramokkal várják a látogatókat.

A várkapitány emellett felhívta a figyelmet a Várudvari estékre is, amelynek első alkalmán, július 17-én Dombóvári István szórakoztatja a közönséget, augusztus 7-én pedig operettestre készülhetünk Oszvald Marika szereplésével. Augusztus 14-én Sasvári Sándor, Rudán Joe, Beleznay Endre, Götz Attila, Csengeri Attila, a Voisingers és a Vivat Bacchus előadásában Kinizsi, a nép fia címmel egy olyan ősbemutatóra kerül sor, egyelőre koncertjelleggel, amelynek érdekessége, hogy a várkapitány maga írta a rockmusical szövegét.

Az idén sem marad el a sportot a turizmussal összekötő Szüreti Gördülő Dűlők, szeptember 12-én Villányból és Siklósról induló kerékpáros túrákkal ismerhetik meg a résztvevők a Villányi Borvidék legszebb tájait. Még két jelentősebb eseményt érdemes mindenképpen feljegyezni a naptárban, augusztus elsején nyílik meg a több mint hatvan művész alkotását felvonultató Siklósi Szalon, szeptember 26-án pedig a Dolce Hegedűegyüttes 25. jubileumi koncertjére kerül sor.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!