kis bibi

2020.10.29. 14:32

Még nem választották ki a művészeti tanácsot

Nem jött létre az a művészeti tanács, amelyik elméletileg a Zsolnay-negyed kulturális eseményeit, programjait véleményezi, segíti majd az új, korábban jellemzően autófinanszírozással foglalkozó, Péterffy Attila polgármester köre által támogatott ügyvezető munkáját – akit úgy választottak meg, hogy a DK-s kulturális alpolgármester, Bognár Szilvia ezt nem szavazta meg.

MW

A baloldallal közeli kapcsolatot ápoló helyi sajtó arról írt, hogy a momentumosok sem kértek először a jelöltből, aztán valamilyen okból meggondolták magukat.

A téma a legutóbbi közgyűlésen is felmerült, mert a város polgármestere egy saláta-előterjesztésben tudatta a képviselőkkel, a választókkal, hogy bár maga javasolta azt, hogy az októberi közgyűlésen válasszák meg a tanács tagjait, végül ezt azért nem tartotta be, mert „még folynak az egyeztetések”. Ezzel együtt viszont újabb konkrét időpontot nem említ Péterffy, csak azt, hogy „az egyik következő” közgyűlésen választják meg a tagokat, majd a közgyűlésen szóban sem pontosította a határidőt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!