Gyakran jön a gólya

2021.01.30. 15:30

Meghozza a legnagyobb boldogságot a gyógyvíz

Évente körülbelül 200 nő keresi fel a harkányi kórházat meddőségi problémával.

Rajnai-Zsíros Krisztina

Gyönyörű babafotókkal lepik meg rendszeresen a harkányi kórházat az édesanyák, akik hálásan köszönik az intézménynek és az ott dolgozóknak, hogy gyermekük világra jöhetett.

Köztudott, hogy az országban a Harkányi Termál Rehabilitációs Centrum kiemelkedő helyen áll a meddőség és a nőgyógyászati problémák kezelésében. Korábbi vizsgálatok szerint a kénes vízzel kezelt meddő nők közel fele esett teherbe, azok is, akiket korábban évekig más módszerekkel kezeltek.

Az egyik édesanya az ötödik sikertelen lombik után érkezett Harkányba a háromhetes gyógykezelésre. Hazatérését követően spontán terhesség útján született meg kislánya 2019 márciusában. „Harkány által lettünk családdá!” – írta a megható üzenetet az édesanya.

Egy másik anyuka másfél év sikertelen próbálkozás, meddőségi kivizsgálás és műtét után, kismértékű endometriózissal diagnosztizálva érkezett Harkányba tavaly március elején. A kezelés utáni első ciklusban megfogant a gyermeke, és novemberben meg is született.

– Csak jót tudok mondani mind a kezelésekről, mind a nővérkék, kezelő kollégák, orvosok, szakemberek, recepciósok, takarítók kedvességéről, törődéséről. Percről percre éreztem, ahogy töltekezem – fogalmazott. Az édesanyát külön boldogság töltötte el, hogy a harkányi kezelés segítette hozzá a boldogságához, hiszen dédszülei, nagyszülei és szülei is harkányi lakosok voltak. Egy tavaly májusi üzenetben egy édesanya arról írt, hogy öt év sikertelen próbálkozást és öt sikertelen lombikot követően természetes úton fogant meg a babája a harkányi kezelésnek köszönhetően.

A Harkányi Termál Rehabilitációs Centrumot havonta átlagosan 15 nő keresi fel meddőségi problémával. A nőgyógyászati problémákra kiválóan alkalmas a gyógyvizes kezelés, a páciensek legtöbbször 3-4 hétre érkeznek, de a helyiek, illetve a megyén belülről érkezők járóbetegként is megkaphatják az adott kezeléseket. S mint a psoriasissal (pikkelysömör) kezelt betegek esetében, úgy a nőgyógyászati kezelések felvételénél sincs területi korlátozás, így az ország minden pontjáról érkeznek Harkányba a gyógyvíz erejében bízva.

Eltűnnek a terhességet akadályozó gyulladások

A kénes gyógyvíz legfőbb hatóanyaga a benne oldott kénhidrogén, amely akkor szabadul fel, amikor a vizet beleengedik a kádba, minden más kénvegyületnél gyorsabban szívódik fel a szervezetbe. A meddőséget leggyakrabban a belső nemi szerveken lévő krónikus gyulladások okozzák, a kénhidrogén javítja a vérkeringést a gyulladt területeken, a jobb vérárammal több immunsejt is érkezik, amely helyreállítja a szervek működését, és a terhességet akadályozó gyulladások eltűnnek. Az orvosok kétnaponta 20-25 perces kádfürdőt írnak elő három héten keresztül. A gyógyfürdő hatását más természetes gyógymódokkal, iszappakolással, mágnesterápiával, speciális női gyógytornával egészítik ki, valamint dietetikai tanácsadással és a pszichológus segítségével komplex, testi-lelki kezelést kapnak a nők.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!