Óvatosan bánik a számozott tölténnyel

A konzervatív értékek vallójaként egy logikai csavarral még liberálisnak is el tudja magát képzelni. Papíron ugyan nyugdíjas, de életvitele nem igazán hasonlít a kortársaiéhoz. Jelenleg a Mediaworks és a Rátgéber Akadémia tanácsadójaként is dolgozik, s többek között dokumentumfilmek elkészítésén töri a fejét.

– Apámnak egykor tettem egy ígéretet – gondolt vissza újságírói pályája elejére Belénessy Csaba. – Azt kérte, „ezeknek” ne csinálj mást, legfeljebb sportot. Onnan indult el a pályafutásom a nyomtatott sajtóban. Azt követően viszont belesodródtam a közéletbe, a politikába, háborúban is voltam tudósító. Szóval lassan, de véglegesen elnyelt a rendszer.

– Meglehetősen kacskaringós pályája során legtöbbször vezetőként tűnt fel.

– Ritkán, de előfordult, hogy valahonnan el kellett mennem. Olyankor választhattam volna azt az utat, hogy sokkal lejjebb újrakezdem az egészet. Mégsem úgy döntöttem, hanem kivártam a soromat. Ha valahol üresedés van, ott az űrt hamar kitölti a tengervíz, összezár. Ennek voltam kárvallottja is, de kedvezményezettként is átélhettem a jelenséget.

– A kapcsolati tőkéje az egyik legerősebb fegyvere?

– Talán kijelenthetem, mindenkit képes vagyok elérni Magyarországon. De ez egy nagyon érzékeny dolog. Számozott töltényeim vannak, amiket nem szívesen pufogtatok el, mert az engem is gyengít.

– Konzervatív szemléletűként hányadán áll a másik oldalak követőivel?

– A baráti köröm természetesen többségében hozzám hasonló meggyőződésű emberekből áll. Ennek ellenére nyitott vagyok a diskurzusra a liberálisokkal vagy a baloldaliakkal. Tehát magamat – ebből a szempontból – akár liberálisnak is nevezhetném.

– Kikérte már a kartonját, ismeri azokat, akik a jelentéseket írták önről?

– Igen, tudom, kik figyelték meg a tevékenységemet az párt­állami diktatúrában. De nem túl vastag a dosszié, mert nem egyszerű spiclik tájékoztatták a belügyeseket a dolgaimról. Szigorúan titkos – úgynevezett SZT-tisztek foglalkoztak velem, azok az iratok viszont még nem hozzáférhetők. Nevet persze nem mondok, ha ritkán találkozom egykori „kollégámmal”, akkor kezet fogunk, köszönünk, nagyjából ennyi a viszonyunk.

– Megbocsátott mindenkinek?

– Már nincs jelentősége, mi történt akkor. Azt is mondhatnám, végezték a dolgukat. Kétszer is megpróbáltak beszervezni az ügynökök közé, nemet mondtam, nyilván elestem bizonyos előnyöktől, de a pályafutásomat nem kaszálták el. Azt is mondhatnám, az akkori viszonyokhoz képest korrektek voltak velem. Viszont akad olyan valamikori rádiós, Havas Henrik, akivel régebben jóban voltam, most meg rosszakat mond rólam. De már teljesen lényegtelen, mit beszél, csak ő nem veszi még észre.

– Veszélyes terepen is megjelent, megtanult aknamezőn táncolni?

– A délszláv konfliktus idején sűrűn megfordultam háborús övezetekben. Szerencsém is lehetett, meg talán kialakult bennem egy önvédő ösztön, ráadásul mindig csak egy napra mentem. A taktikám lényege az volt, hogy a családomnak csupán utólag árultam el, merre bóklásztam. Ezzel nem tettem rájuk nagyobb lelki terhet a kelleténél.

– A közösségi média világában elég aktív szokott lenni, ezzel megosztva a szereplőket.

– Valóban, van bennem némi provokatív hajlam, amit ott élek ki. Valami szórakozás nekem is jár! A véleményemet tényleg gyakran osztom meg másokkal. Régebben, évtizedekkel korábban is léteztek visszajelzések, de más hordozókon. Ez most óriási sebességgel valósul meg. Jól tűröm a reakciókat, megszoktam, volt rá időm elég.

– Viszont nem mindent hagy szó nélkül, például amikor azt híresztelték, hogy a Munkásőrség tagja volt.

– Korábban értek olyan vádak, amik szerint tagja voltam az MSZMP fegyveres testületének. Egy idő után meguntam, bíróságra vittem az ügyet. Ott jogerősen kimondták, nem akadt semmi közöm a szürke zubbonyos brigádhoz. Legutóbb a szeged.hu szerkesztőségének csinos kis összeget ki is kellett fizetni emiatt.

– Meglehetősen pörgős életet él. Mik a főbb tervei?

– Van egy vállalkozásom, ahol tanácsadói munkát végzek, rádióműsorokat, dokumentumfilmeket készítünk. Most éppen Budapest 1944–45-ös ostromának polgári áldozatairól. De a határon túli egykori magyar egyetemek Trianon utáni sorsa szintén olyan téma, aminek feldolgozására szívesen fordítok energiát. Ebben Pécs is fontos szerephez juthat mint befogadó város.

– Örökké dolgozik, vagy nagy ritkán azért megpihen?

– Nagyon szeretem azt, ami nekem jutott osztályrészül. Afféle menedzseri pályán mozgok, sokat tárgyalok, szervezek. Ez engem tökéletesen kielégít, még munkának sem nevezném, persze azért az. Ha időm engedi, szívesen járok nagy együttesek koncertjeire. Az amerikai rock a kedvencem, szerencsére nagyon színes a paletta. A sport világától sem távolodtam el, alig várom, hogy ismét focimeccsekre, kézilabda-mérkőzésekre mehessek szerte Európában.

Sajtótól a rádióig, TV-ig vezetett az útja

A Somogy megyei Zákány településen született 1949-ben Belénessy Csaba.

A vegyipari technikumot Nagykanizsán végezte el. Onnan került Pécsre, a Zsolnay-gyárba művezetőnek. Később a pécsi Tanárképző Főiskolán, magyar-népművelés szakon szerzett diplomát.

Elvileg nyugdíjas, de attól még kimondottan agilis. Cseppet sem mellékesen pedig öt leánygyermek édesapja.

Nemrég vehette át a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozatának kitüntetését.

Szakmai pályafutását a Dunántúli Naplónál kezdte, megfordult a Magyar Rádiónál, a Krónikánál, illetve a Vasárnapi Újságnál, az MTV-nél, a Duna Televízió alelnökeként szintén ismert lehet a neve, de vezette a Magyar Távirati Irodát (MTI) is.