Vége a pereskedésnek

2021.09.15. 18:28

Egyezséget kötött a siklósi önkormányzat a fürdő üzemeltetőjével

A pereskedéseket lezárva egyezséget kötött a siklósi önkormányzat és a fürdőt üzemeltető Aquaplus Kft.

Rajnai-Zsíros Krisztina

Fotó: L. P.

A cég még 2008-ban kötött szerződést a várossal a fürdő megépítésére és üzemeltetésére. A fürdő 2010-ben megnyitott, és a mai napig ez a cég üzemelteti a komplexumot. Az önkormányzat tavaly októberben viszont szerződést bontott, a város akkori közleménye szerint a cég többszöri felszólítás ellenére sem teljesítette a szerződésben vállalt 100 millió forint összegű üzemeltetési bankgaranciát és a folyamatos karbantartási és felújítási kötelezettségeit.

A szerződés felbontását az Aquaplus Kft. akkor nem ismerte el, így jogi útra terelődött az ügy. Ennek a folyamatnak vetett véget a két fél egyezsége, melyet a Pécsi Ítélőtábla is jogerősen jóváhagyott, így lezárult a tulajdonos és az üzemeltető között eddig folyamatban lévő két peres eljárás.

Az önkormánzat közleménye szerint a felek szigorú határidők tűzésével vállalták az üzemeltetési szerződésben rögzített kötelezettségeik maradéktalan teljesítését, és nyilatkozatukkal is megerősítették azon akaratukat, hogy a jövőben előre rögzített módon és ütemterv szerint szorosan együttműködnek a Siklósi Thermal Spa folyamatos és zavartalan működtetésében és fejlesztésében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!