2021.11.03. 18:44
A család és a házasság fontosságát emelik ki
Novemberben is programokkal várja a Magyar Pálos Rend az érdeklődőket Pécsett.
Forrás: Shutterstock / Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Bíró László püspök atya előadás-sorozatot tart a „Házasság boldogsága” címmel minden hónap első péntekén, a soron következő alkalomra november 5-én kerül sor, 19 órai kezdettel.
A Szent Imre templom búcsúját november 7-én tartják, az ünnepi szentmise 18 órakor kezdődik. November 10-én 19 órakor vezetett szentignáci imát tartanak online, ami egy nagyszerű alkalom, hogy a bibliai elmélkedéseken keresztül a résztvevők testközelbe kerüljenek Jézus Krisztussal, a tanítványaival és az ő tapasztalataikkal.
November 11-én 19 órakor imaest veszi kezdetét, november 12-én pedig a Pálos Baráti Kör találkozóját tartják. Ennek keretében a Szent Imre templomban 18 órakor kezdődő szentmisét követően a hittanteremben Dr. Ragadics Tamás szociológus tart előadást „Keresztény család – modern család” címmel. Ez már a harmadik előadás lesz a Pálos Lelki Központ szervezésében.