2022.01.13. 10:36
Nem kell többé kátyúkat kerülgetni Pécsudvardon
Két ünnepélyes átadóra is sort kerítettek tegnap a község határában: a polgárőrség egy új, négykerék-meghajtású Suzukival gyarapodott, és elkészült a bekötőút régóta esedékes felújítása is.
Fotó: R.B.
A hatvan évvel ezelőtt épített út a Magyar Falu Program keretein belül 90 millió forint kormányzati forrásból újult meg. Ennek már épp itt volt az ideje – ahogy Zsdrál Artúr polgármester fogalmazott: „végre nem kell tovább kerülgetniük az autósoknak a méteres kátyúkat”. A helyiek gyakran viccelődtek azzal, hogy még a közeli dűlőkön is jobb közlekedni, mint a bekötőúton. A polgárőrök is örültek az új szolgálati járműnek, amit azonmód használatba is vettek. A 2009-ben alapított szervezet polgárőri munkájának hála, évek óta nem történt bűneset a községben.
A fejlesztések ezzel még nem fejeződtek be Pécsudvardon. Kővári János megyei fejlesztési biztos ugyanis az átadón elárulta, hogy javában zajlanak az egyeztetések arról, hogy a nemrég átadott játszótér után hamarosan egy óvodával is gazdagodhat a község, sőt hamarosan sor kerülhet a közösségi ház felújítására is. R. B.
Az út minőségére nem lehet panasz
A szerző felvétele