Gyermek Liget

2022.04.30. 18:23

Megbecsülik a baranyai falu gyermekeit

Gyermek Ligetet avattak a napokban Meződön, a falu elején található dísztónál.

Zs. K.

Az önkormányzat az Országfásítási Programban nyert 30 facsemetét, melyet a településen 2000 óta, az új évezredben születettek tiszteletére, és emlékére ültettek el, és egy díszes emlékművet is állítottak a gyerekek neveivel. 

– Nagyon fontosnak tartom azt, hogy a fiatalok helyben maradjanak és érezzék a közösség szeretetét. Hogy minél erősebb kötelék köttessen a gyermek és a faluja között. Minden csecsemő neve felkerül rá, aki a településen születni fog és egy fát is ültetünk majd a tiszteletére – mondta Merk Zsolt, Meződ polgármestere. 

A községvezető egyben köszönetet mondott mindenkinek, aki segített megvalósítani ezt a parkot, illetve a település első díszpolgári címét is átadta dr. Kóbor Gyula korábbi polgármesternek, jelenlegi alpolgármesternek. Kóbor Gyula a mai napig sokat tesz a faluért, időt és fáradságot nem kímélve saját keze munkájával szépíti a települést, többek között a kopjafákat is ő készítette. Zs. K. 
 
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában