Mesterséges intelligencia kérdését tárgyalták

2022.05.03. 17:30

Joghallgatókat díjaztak - taroltak a pécsiek

Április közepén tartották a II. Országos Miskolci Jogi Disputa Versenyt. A hallgatóknak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban kellett érvelniük – taroltak a pécsi jogászpalánták.

Mohay Réka

A versenyen az alábbi tételmondat mellett, illetve ellen kellett érvelniük, összemérve felkészültségüket, vitakészségüket a többi csapattal: „A mesterséges intelligencia alapjaiban változtatja meg a jogászi hivatás gyakorlását”. A felvetés elsőre talán bonyolultnak, rendkívül szakmainak hangzik, azonban a mesterséges intelligencia az egész társadalomra hatást gyakorol, gondoljunk az automata vezérlésű „okos” háztartási eszközökre vagy az önkiszolgáló kasszákra az üzletekben. Sőt, használják már a közlekedés szabályozásában, illetve internetes csevegőrobotok formájában is.

A Miskolci Egyetemen megrendezett versenyen Bihary Csilla, Gódi Dávid és Sükösd Gergő csapata első helyezést ért el „kontra” kategóriában, a „pro” oldal képviselői, Balogh Márton, Oszvald Bálint és Jávorszki Hunor Bendegúz pedig második helyen végeztek.

Abban mindkét csapat egyetértett, hogy a jogi dispután használt érvelési módszerek bárhol hasznunkra válhatnak, hiszen minden hétköznapi döntés mögött is valamifajta érvelés, indokolás áll.

– A racionális vita kiváló módja annak, hogy a vitázók gyakorolják a meggyőzés mesterségét, amely képességet az élet minden területén alkalmazhatnak. Így árnyaltabb és objektívebb, „jobb” döntéseket hozhatunk. A vitakultúra népszerűsítése ezért is fontos, ugyanis a jó döntés sokszor külső impulzus hatására születik meg. Fontos igény, hogy kialakuljon egyeztetődiskurzus az emberek között, hogy tanulni tudjunk egymástól – hangsúlyozta Oszvald Bálint csapata.

– Egy minden releváns tényre kiterjedő érvelési rendszer sokkal precízebb döntéshez vezethet – tette hozzá Bihary Csilla. 
A mesterséges intelligencia szerepét, megítélését illetően azonban már a két csapat tagjai közt sem volt teljesen egységes álláspont. 
– Úgy véljük, a jogászi hivatások területén is képes számos feladat helyettesítésére a mesterséges intelligencia, amellyel jelentős terhet vehet majd le a jogászok válláról. Szerintünk a mesterséges intelligencia mindenképp pozitív hatást gyakorol az emberi társadalomra – fogalmazott Sükösd Gergő.

A másik csapat azonban úgy látja, nem egyszerű megítélni, ezek a technológiák hosszú távon pozitív vagy negatív hatással lesznek-e a társadalomra. Mindenesetre ők is úgy vélik, a társadalom összes területén számíthatunk változásra a mesterséges intelligencia miatt, hiszen minden nap innovatív technológiai újításokkal bővül a paletta.

– A vitában ezért tudatosan kerültük a téma erkölcsi megítélését, tételmondatunk az alapvető változásra helyezte a hangsúlyt, amely vitathatatlan. Nem gondoljuk, hogy a mesterséges intelligencia helyettesíteni tudná az emberi tényezőt, de kétségtelen, hogy egyre nagyobb támogató szerep jut majd neki – tette hozzá Oszvald Bálint és csapata.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!