Utánajártunk

2022.06.11. 08:03

A bérlő is felléphet az idegesítő szomszéd ellen

A közösségi együttélésnek vannak szabályai és ebből a szempontból mindegy, hogy valaki bérlőként vagy tulajdonosként lakik egy lakásban. A bérlő ugyanúgy felel és köteles betartani a szabályokat, mintha tulajdonosa lenne az ingatlannak, sőt, szintúgy felléphet, ha problémája akad szomszédjával.

Radnai B.

Pécsett minderre azért is fontos felhívni a figyelmet, mert egy egyetemváros társasházaiban sokkal nagyobb arányban laknak bérlők – magyarok és külföldiek egyaránt – mint más városokban, ezért nem árt, ha tisztában vannak azzal, hogy igenis felléphetnek, ha zaklatja őket egy rigolyás szomszéd, hiszen a pihenéshez és a zavartalan magánélethez fűződő jogokat az Alkotmány biztosítja. 

– A szomszéd lakásban lakó nagyothalló nyugdíjas hajnaltól késő estig üvölteti a Klubrádiót – meséli Szántó András, a Pécsi Tudományegyetem másodéves hallgatója, aki Budapestről költözött Pécsre. – Nem, hogy pihenni, de tanulni sem lehet attól, hogy valakinek monoton pampogása hallható reggeltől-estig a bérelt lakásban – mesélte az egyetemista, aki többször bekopogott már a bosszantó szomszédhoz, de érdemi javulást nem sikerült elérnie. 

Na de mit tehetünk, ha a legkézenfekvőbb megoldás – vagyis a szomszéddal való egyenes beszéd – nem segít? 

A bérlő első körben fordulhat az ingatlan tulajdonosához, hogy próbálja rendezni a szomszéddal a vitás helyzetet. Ha ez sem akadályozza meg a folyamatos csendháborítást, akkor mindenkinek jogában áll rendőrt hívni, hiszen a hatóság emberei hivatalosan felszólíthatják a szomszédot a cselekmény abbahagyására és akár helyszíni bírságot is kiszabhatnak. Nem szabad ugyanakkor elfeledkezni arról, hogy a valótlan bejelentés szintúgy szabálysértésnek számít. A rendőrök kihívása mellett a Baranya Megyei Kormányhivatalhoz is fordulhatunk panaszunkkal, hiszen ez az általános szabálysértési hatóság. 

Érdemes mindemellett tisztában lenni a jogainkkal is, hiszen jogilag zaklatást követ el az, aki abból a célból, hogy mást megfélemlítsen, vagy más magánéletébe, illetve napi életvitelébe önkényesen beavatkozzon és rendszeresen háborgasson, e vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában