2022.08.13. 14:49
Alig cseperedtek fel, máris elhagyják a fészket
Augusztusban kiürülnek a gémtelepek, a költés véget ért, a fiókák felcseperedtek. A költőállomány ebben az időszakban szétszéled, és a fiatal gémfélék olyan helyeken is feltűnnek, ahol egyébként az adott faj nem fészkel.
A gémtelepek tipikus lakója a bakcsó, mely gyakorta alkot közös telepeket a kis kócsaggal. A Duna-Dráva Nemzeti Park területén is előfordul a faj, holtágak, halastavak fűzbokros részein. Ám augusztusban már szinte minden vizes élőhelyen megjelennek az ez évi fiatalok. Gyakorlatlan szem számára megtévesztő lehet megjelenésük, mert a bakcsó fiatalkori tollruhája teljesen eltér az öregek színezetétől.
Míg a több éves madarak elegáns, szürke-fehér dolmánya messziről feltűnik, addig a fiatalok barnán mintázott, pettyezett tollruhája jól beleolvad a vízparti növényzetbe. Bár főként éjszaka aktív, kis türelemmel, a nádasok mentén, nappal is megfigyelhetünk egy-egy halászó példányt.
A bakcsó (Nycticorax nycticorax) Magyarországon fokozottan védett faj, természetvédelmi értéke 100.000 forint.