Folyékony történelem: a bor évezredek óta több egyszerű italnál

 Siklós–Villány napsütötte domboldalain is még a rómaiak vetették meg a borvidék világhírűvé nemesített szőlőtermesztésének alapjait. A bor évezredek óta több egyszerű italnál: pótolta a fertőzött vizet, mérték gyógyszerként – már a piramisok építőinek is bor dukált védőitalként. Legendák szövődtek köré, hagyományok épültek rá – Pécsett a híres tüke kifejezés is a szőlőtőkéből formálódott. 
 

Amint a dűlők izzadságos munkájának fontosabb fázisait is a kezdetektől mulatságokkal, fesztiválokkal üljük meg. Ezek egykoron a szentek jeles napjaihoz kötődtek – a Szent Vince-napi vesszővágástól-termésjóslástól egészen a Szent János-napi borszentelésig. 
 

A szocializmus persze e hagyományokba is belepiszkált, de sem a gazdák, sem a kóstolóra várók ünneplős kedvét nem szeghette; minden kisebb bortermő vidék felépítette saját, főként szüreti programjait, mulatságait. A hagyományosan együtt, ekkor még a pincékben is kézzel, prések és hordók körül végzett munkához össznépi szórakozás, pincejárás, must- és újborkóstolás, hagymás zsíroskenyér és bográcsozás, a szőlőművelő portékákat felvonultató vásári forgatag tartozott. 
 

A mennyiségi termelésre átállított állami gazdaságokban a munka dandárjában, ahogy múltidézőnk is feleleveníti, a szocialista brigádoknak besegítő, a tanévre a szőlőkben melegítő, a borral még csak éppen ismerkedő, de örök élményeket gyűjtő középiskolás csapatokkal megerősítve.