Péterffyék egészséges fákat irtanak

2023.08.14. 07:00

Még a Kovács Béla emlékházat sem tartják karban Pécsen

Bóka Máté Ciprián

A Pécsi Polgári Közösség tagjai, Csizmadia Péter fideszes frakcióvezető és Musch Zoltán fideszes önkormányzati képviselő is megelégelte azt, hogy a Magyar Szocialista Párt 2024-es polgármesterjelöltje, Péterffy Attila jelenlegi polgármester önkormányzata nem tesz lépéseket Kovács Béla patacsi szülőházának rendezésére.
Mint az köztudott, az Országgyűlés 2000-ben nyilvánította február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává, annak emlékére, hogy 1947-ben ezen a napon tartóztatták le jogellenesen, és hurcolták el patacsi házából a Szovjetunióba Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát. 2018-ban az előző, polgári városvezetés elérte, hogy az egykori szülőházból Kovács Béla és a kommunizmus áldozatai előtt adózó kiállítást és emlékházat hozzanak létre. 2019-ben a Magyar Szocialista Párt segítségével hatalomra jutott balos városvezető – aki egyébként szintén Patacson lakik egy lux­usvillában – már ezt a helyzetet örökölte meg. Csakhogy 2023-ra eljutott oda az emlékház, hogy annak környezetét sem tartják karban a baloldaliak, ezért a nemzeti oldal politikusai a minap maguk álltak neki a munkának.

 

Csizmadia Péter ezzel kapcsolatban elmondta, méltatlan, elhanyagolt állapotban van a patacsi Kovács Béla Emlékház, a kapu zárva, méteres gaz az udvarban és a ház körüli területen egyaránt. Láthatóan hónapok óta nem járt errefelé senki a házat fenntartó Zsolnay Örökségkezelő Zrt. vagy akár a Biokom Nkft. felelősei közül. A közterületen ugyan rendet tettek, de mivel a kaput zárva találták, az udvar gyomtalanítását meghagyták az önkormányzat cégeinek.
A fideszes frakcióvezető a Diana téri fák kiirtására utalva azt is elmondta, hogy jobban örülne, ha ezentúl a városvezetés a fák helyett inkább a gazt irtaná! Megemlítette azt is, hogyha bárki hasonlót tapasztal, küldjön el egy fotót róla és jelentse be a pecskt.hu oldalon.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!