Dr. Bárdi László a díszpolgár

2023.10.13. 14:52

Átadták a kitüntetéseket, a siklósi várban tartották az idei Vármegyenapot - galéria

Pénteken délelőtt a Siklósi Vár udvarán tartották meg a Baranya Vármegyei Önkormányzat hagyományos díjátadó ünnepi közgyűlését, a Vármegyenapot.

Rajnai-Zsíros Krisztina

A Vármegyenap Baranya újabb-kori közigazgatásának legelső közjogi aktusához, I. Lipót király 1694.október 10-én kiadott diplomájához, és Baranya Vármegye új címerpecsétjének adományozásához kötődik, melyet 1996. óta minden évben megtartanak. Dr. Őri László, a Baranya Vármegyei Önkormányzat elnöke köszöntő beszédében elmondta, a megemlékezés színhelyéül választott Siklós a hajdani Baranya vármegye jelentős történelmi múlttal bíró települése és vára, amelyeket históriai emlékek, kurucos legendák tettek országszerte ismertté és immár Nemzeti Emlékhely.

– Ünnepünk nem szimpla hagyományőrzés. Ennél több. Egy kitüntetett idő, a múlt-jelen-jövő együttállása; a múltba nézünk, de látjuk a jelent, és kitekinthetünk a jövőre. A közösség számára a múlt-jelen-jövő együttes felmutatása adhat reális célt és motivációt a továbblépésre – fogalmazott. Beszélt a régió gazdasági továbbfejlesztéséről, s mint elmondta, biztatást jelentenek Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter szavai, miszerint jelentős változások ideje érkezett el Magyarországon a területfejlesztésben. Ennek egyik sarokköve a vidéki kis- és középvárosok támogatása, a falvak népességmegtartó erejének növelése. Új elem a kormány területfejlesztési terveiben a nagytérségi összekapcsolódás erősítése, amit Dél-Dunántúlon – Somogy, Tolna, Baranya Vármegyék bevonásával – már megkezdenek.

Baranya – mint elhangzott – új korszak küszöbére érkezett. A jövőkép Baranya térsége számára távlatos jövőt látattat. Olyan víziót ad, amelyekkel elérhető a baranyai települések gyarapodása, a helyi gazdaság megerősödése, végső soron az itt élő emberek családok gyarapodása. Baranya jövőképét ugyanakkor nemcsak a gazdaság, a vidék és terület fejlesztés határozza meg, hanem legalább ilyen fontos a szellemi, erkölcsi örökségünk vállalása,  évszázados hagyományaink megtartó ereje. Erre az erőre támaszkodnunk, építenünk kell és vállalni a „szellemi honvédelem” küldetését.  E célokért kiemelt figyelmet fordítanak a MOHÁCS 500 programsorozat sikeres megvalósítására.

A vármegyei elnök után Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára köszöntötte a résztvevőket, s egyben átadta Gulyás Gergely miniszter üdvözletét is. A délelőtti Vármegyenap után délután kezdetét veszi a Baranya Vármegyei Értékfesztivál a várkertben. 

Az elmúlt évek hagyományait megőrizve Őri László, a Baranya Vármegyei Önkormányzat elnöke és Partos János vármegyei jegyző adták át a kitüntető címeket.

Vármegyei elnöki kitüntető díjban részesült dr. Thaly Gedeon pszichiáter és dr. Thalyné Kurdi Éva pszichológus a szenvedélybetegségek és a hozzákapcsolódó mentális zavarok kezelésében, a gyógyító terápiák során elért eredményekért, a mentálhigiéné területén több évtizeden át magas szakmai tudással, empátiával és felelősséggel végzett közös gyógyító tevékenységükért. 

Kulturális, Művészeti díjat kapott a Dolce Hegedűegyüttes a több évtizedes előadóművészi tevékenységükért. 

Pro Comitatu Baranya kitüntető díjat kapott a Tenkes Hegyközség a villányi borvidék és Baranya borturizmusának népszerűsítéséért, valamint a kiemelkedő minőségű szőlő- és borkultúra nemzetközileg is elismert művelésében elért eredményeiért. 

Nemzetiségekért díjban részesült a Mohácsi Német Önkormányzat a helyi németség anyanyelvi, kulturális örökségének ápolásáért, a sváb hagyományok művelésével közösséget építő, Mohács társadalmi értékeit gazdagító sok éves tevékenységéért. 

Koltai Péter díjjal tüntették ki Boha Viktória zenesiskolai tanulót zenei tanulmányainak, kiemelkedő hangszeres előadói fellépéseinek, valamint a zenei versenyeken nyújtott sikereinek elismeréséül.

A közép-baranyai térség iparának fellendítése, az innovatív fejlesztések, valamint a helyi munkahelyteremtés területén megvalósított kiemelkedő eredményeinek elismeréséül Baranya Fejlődéséért kitüntető díjat kapott a Caadex Kft. 

Szigetvár és térsége közrendjének, közbiztonságának érdekében végzett magas szakmai színvonalú vezetői tevékenységéért, valamint a polgári lakosság védelmét szolgáló felelősségteljes és hatékony intézkedéseiért Közrend-Közbiztonság díjat vehetett át dr. Arató Attila rendőr-alezredes, a Szigetvári Rendőrkapitányság vezetője. 

Egészséges Baranyáért díjat kapott Dr. Ottóffy Gábor egyetemi docens, a PTE Gyermekklinika osztályvezető főorvosa, a klinikai gyermekonkológia területén kiemelkedő szakmai tudással, mély empátiával végzett gyógyítóorvosi és intézményvezetői tevékenységének elismeréséül.

A hírközlés területén újságíróként, hírszerkesztőként, regionális televíziós tudósítóként végzett, több évtizedes, kiemelkedő szakmai színvonalú közszolgálatáért Sajtó díjat vehetett át Szilágyi Jenő. 

A Sport díjat Martina József harcművész kapta a sport ju-jitsu harcművészetben elért kiemelkedő nemzetközi sikereiért, a keleti harcművészet hazai népszerűsítéséért és oktatásáért végzett több évtizedes sportszervezői, edzői tevékenységének elismerésérül. 

Forrás: BVÖH

Magyar Nemzeti Identitásért díjat adományoztak Dobsa István kárpátaljai magyar politikusnak, a kárpátaljai magyarság megmaradása érdekében tanúsított bátor kiállásáért, a kárpátaljai magyar közösségek baranyai támogatását koordináló, és a magyar-magyar kapcsolatok erősítését szolgáló tevékenységéért.

A Baranya Díszpolgára címet idén Dr. Bárdi László orientalista kapta a keleti kultúrák és a magyar őstörténet kutatása terén végzett több évtizedes kiemelkedő munkásságáért és tudományos életművéért.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!