2023.12.08. 12:00
Brutális mennyiségű hó esett le Baranyában
A nagy havazás az utóbbi években elkerülte Baranyát, ez azonban nem volt mindig így. Régi idők hóviharait felidézve a Dunántúli Napló egykori híradásai közt is találhatunk példát az óriási hózáporokra.
Fotó: Cz.E.
1984. január 23-án, hétfőn, Pécs és környéke 35-40 centiméteres hóba merült. A Dunántúli Napló a közlekedés kisebb fennakadásairól, ám a téli sportok szerelmesei és a mezőgazdaság számára örömteli élményt jelentő hóesésről számolt be. A Mecsek oldalán síelők és szánkózók népesítették be a tájat, amelyet vastag hóréteg fedett be.
A közlekedési nehézségek a helyi autóbuszokat és a távolsági járatokat is érintették, így több autóbusz nem tudott bejutni egyes falvakba a síkos és havas utak miatt. A MÁV-nál jelentős késéseket tapasztaltak.
A helyi autóbuszok kényszerű útvonal változtatásokat hajtottak végre, és a hegyi utakon a járművek csak nehezen tudtak közlekedni. A Pécsi Köztisztasági és Útkarbantartó Vállalat munkásai éjszaka és napközben is dolgoztak, hogy a város útjai minél hamarabb járhatóvá váljanak.
Kevesebb mennyiségű hóról, de mégis káoszhoz vezető eseményről számolt be a Dunántúli Napló 2010 március 11-én is. Az előző nap hajnalban induló, a tavaszi hónap ellenére intenzív havazásról szóltak ekkor a hírek.
„A félig elolvadó, félig megmaradó hó különösen síkossá tette az utakat, emiatt a Mecsekben számos baleset történt”, szólt a tudósítás a problémássá vált közlekedési helyzetről. A havazás miatt egész nap narancssárga riasztás volt érvényben.
2013 márciusában is előbukkant egy hasonlóan váratlan, zord hóvihar, melynek okán országszerte fújták le a március 15-i ünnepi megemlékezéseket, több helyütt korlátozottan közlekedtek a buszok, egyes területeken kimaradt az áramszolgáltatás, máshol háztetőket tépett le a viharos szél.
Az elmúlt években enyhébb telek jártak Baranyában, de az eddigi tapasztalatok alapján korántsem biztos, hogy ne tartogatna az időjárás néhány meglepetést az idei téli-tavaszi szezonra is.