2023.12.02. 17:39
Méhviaszból készültek most az adventi jelképek (galéria)
Talán az egyik legszebb ünnepi szokás az adventi koszorú gyertyáinak meggyújtása. A Pécsi Vásárcsarnokban is meggyújtották az első gyertyát. Nem is akármilyent!
Fotó: L. P.
Az első gyertyagyújtással hivatalosan is megkezdődik az advent és a karácsonyi ünnepkör. A Pécsi Vásárcsarnokban most egy nappal előbb, szombat délelőtt gyújtották meg az első gyertyát, mely igazán különleges, körülbelül 60 centi magas, és méhviaszból készült. May Gábor méhész, az OMME baranyai szaktanácsadója, a Janus Pannonius Mézlovagrend alapító lovagja a helyszínen elmondta, hogy a méhviaszt a mézlovagrend tagjai adták össze.
– A felajánlott viaszból az egyik méhész kollégánk, dr. Sebők Péter készítette el a gyertyákat, ő öntötte meg és az egybeöntést követően felszeleteltük, így készült el belőle a 4 gyertya
– mondta a méhész.
A gyertyagyújtás után Gregorovics Tamás adott elő ünnepi dalokat a látogatóknak. Orbán Krisztina, a vásárcsarnok vezetője pedig felhívta a figyelmet arra, hogy idén is várják a Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz akciójának keretében az adományokat a csarnokban felállított karácsonyfánál, amit majd elszállítanak a rászorulóknak. Ám idén nem csak itt, hanem két további helyen, a vásártéren és a Hajnóczy utcai piacon is fogadják az adományokat.
A vásárcsarnokban speciális dekorációval is készültek, a buszpályaudvar felőli oldalon egy szelfiponttal, ahol a Mikulással és a rénszarvasaival lehet fotózkodni, a képeket pedig fel lehet tölteni a csarnok közösségi oldalára is. Illetve szerdán, Mikulás napján is várják a családokat a csarnokba, ahova ellátogat a Mikulás, 10 és 12 óra között.
Hivatalosan is megkezdődik az advent és a karácsonyi ünnepkör
Fotók: Löffler P.Egykor fizetőeszközként is használták
May Gábortól azt is megtudtuk, hogy a méhviasznak a történelem folyamán is nagyon fontos szerepe volt. Találtak az ősemberek által is használt méhviasz gyertyákat, az ókorban a viaszt hajók szigetelésére használták és az ablakkészítéskor is hasznos volt. A római időszakban a sebek fertőtlenítésére is jó volt. A viasz a középkorban élte aranykorát, akkor a szerzetesek és a papok bírtak vele. Annyira értékes volt, hogy fizetőeszközként is használták. Manapság a kozmetikumipar hasznosítja, illetve a hadiipar is jelentős mennyiséget vásárol belőle. Nem árt tudni, ha valaki lépesmézet vásárol, a méhviasz fogyasztható, emészthető, nem kell tőle félni.