Harminc évig éltek Pécsett, gyémántlakodalmukat ünneplik

Liebmann Károly és Liebmann Károlyné, Kati néni nemrégiben tartotta gyémántlakodalmát. A kapun belépve egy kedves kutyus és cicák fogadtak minket, majd megpillantottuk Kati nénit és Karcsit bácsit, akik hatalmas mosollyal az arcukon vártak bennünket. Otthonukba invitáltak, és közben megtudtuk, hogy Karcsi bácsi néhány napja még saját kezűleg tésztát gyúrt, előre az egész évre. Mivel is kezdhettem volna a kérdéseim sorát, mint azzal, hogy megtudjam, vajon ők tudják-e, hogy mi is a hosszú házasság titka.

– Azt hiszem, a tolerancia – kezdte Kati néni.

 – mondta nevetve. – Sosem tagadtam, hogy köztünk nem volt vita. Az élethez hozzátartoznak a viták, az építi a holnapot.

Karcsi bácsi ácsteszéri születésű, Kati néni pedig mocsai, és az ácsteszéri önkormányzatnál dolgozott.

– Itt születtem a másik szobában. Véletlen csak, hogy éppen itt vagyunk – mondta Karcsi bácsi.

A bakonyaljai településen ismerkedtek meg, Karcsi bácsi hazajárt udvarolni.

– Két évig udvarolt, mert Karcsi határőr volt, és annak idején ez még huszonhét hónap volt, Sopron és tájékán teljesített szolgálatot.

– Akkor még megvolt a pécsi Baromfifeldolgozó Vállalat, Karcsi ott volt szállítási osztályvezető, én pedig a könyvelési részlegnél csoportvezető. Miután nyugdíjasok lettünk, én mondtam, hogy jöjjünk vissza Ácsteszérre.

Karcsi bácsi munkája mellett egy szőlőszövetkezet elnöke is volt. Kati néni nyugdíjba vonulása előtt pedig a pécsi Honvéd Kórháznál dolgozott. Miután visszatértek Komárom-Esztergom vármegyébe, Karcsi bácsi falugazdászként dolgozott Tatabányán, hiszen időközben Keszthelyen mezőgazdasági mérnökként is végzett a főiskolán. Béreltek négy-öt hektár földet, amelyet ő maga művelt. Természetesen a szőlőművelés sem maradhatott el.

– Akkor azt hittük, mi ezt örökké tudjuk csinálni, mert jó erőnlétben voltunk. Aztán most már két-három éve nem műveljük a szőlőt, többet betegeskedtünk, és hát fizikai munkát igényel. Gazdálkodtunk, voltak hízóink, tyúkjaink, kacsáink. A férjem nem ismer lehetetlen. Szőlőt termesztett, gyümölcsfák tömkelege volt itt. Azt szoktam mondani, hogy nekünk az életünk során mindenünk megvolt, mert nem vágytunk soha nagy dologra.

Kati néni a helyi nyugdíjas klubot vezeti immár tizennegyedik éve.

– Amikor fiatal voltam, akkor még úgymond az árkot átugrottam, tele voltam lendülettel. Nyolcvanegy éves nyugdíjas klubvezetőt nem találtok olyan könnyen – meséli mosolyogva.

A klub huszonegy tagot számlál Ácsteszéren, ami szintén szép szám. Programokat szerveznek és mindenben segítik, szépítik a település életét. De nemcsak az itteni közösség összetartó, hanem a családjuk is. Két lányuk született, Katalin és Gabriella. Mindent megtettek azért, hogy becsületes, tisztességes emberek váljanak belőlük. Gabi Franciaországban ment férjhez és ott is él, Kati pedig sokaknak a televízióból lehet ismerős, műsorvezetőként láthatta az egész ország. Két unokájuk Soma és Örzse, akikről szintén hatalmas boldogsággal az arcukon meséltek, miközben büszkén mutogatták nekünk a családi fényképalbumokat. Tavaly Kati néni nyolcvanadik születésnapját is együtt ünnepelte az egész család. Gyémántlakodalmukra a gyermekek és unokák érkeztek Ácsteszérre, ez pedig az ő kérésük volt. Összetartó család, és már a szülői, nagyszülői házat az ácsteszéri jelenti számukra is.

– Karcsi mindig kérdezi tőlem már viccből, hogy miért esküdtünk mi január 4-én? 1964-ben még nem volt hűtőszekrény, legalábbis nagyon kevés embernek adatott meg, és akkorra lehetett levágni a hízót, a karácsonyi készülődésen is már mindenki túl volt. Szóval, ilyen szempontok miatt.

A megható beszélgetés végén előkerült az esküvői fénykép is, amelyet csodálattal néztünk, Kati néni és Karcsi bácsi pedig már egy picit fátyolos tekintettel: