Figyelmeztetés

2024.02.08. 22:26

Kamarás: Kertváros vesztese lesz Péterffy költségvetésének

A pécsi közgyűlés jobboldali frakciói úgy látják, hogy az idei költségvetés sem fog kedvezni a kertvárosiaknak – mondta Kamarás Péter, a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője.

Bóka Máté Ciprián

Kertváros ismét vesztese lesz Péterffy Attila költségvetésének – így vélekedik a nemzeti oldal, mert szerintük sem a dugókon, sem pedig az áldatlan parkolási helyzeten nem kíván javítani a baloldali városvezetés ebben az esztendőben sem.

– Ezzel szemben a jobboldal 2023-ban elkészítette a Kertváros koncepcióját, amelyben többek között lefektettük, hogy ezer új parkolóhelyet teremtünk Kertvárosban, ha a szavazópolgárok ránk voksolnak, természetesen úgy, hogy a zöldfelületeket nem csökkentjük, sőt tízezer facsemetét is ültetünk

 – mondta a nemzeti oldal politikusa, Kamarás Péter. 

– Az is fontos, hogy még a tavasz folyamán, a választások előtt megkérdezzük a kertvárosiakat arról, mit tartanának jobbnak: ha a baloldali városvezetés végre Kertvárossal foglalkozna, vagy pedig a libegőt építgetne és fákat vágna ki, erdőrészleteket tarolna le a Mecseken? Mi velük szemben kertvárosiak mellett állunk, az ő érdekeiket nézzük. 

Csizmadia Péter fideszes frakcióvezető a közelmúltban jelentette be, hogy 2024 tavaszán, tehát néhány hónapon belül elindít egy konzultációt, amivel közvetlenül fordulnak a kertvárosiakhoz azért, hogy a Kertváros Koncepcióban szereplő terveket meghaladóan mit gondolnak, mi lenne még jó a városrésznek, ami komfortosabbá, szebbé, élhetőbbé tenné. 

A koncepcióban a parkolólétesítésen és a faültetésen túl szerepel még a Csontváry utcai rendelőintézetben a bezárt szakrendelések újranyitása, a kamion- és a teherautó forgalom elterelése, a  Déli Ipari Park feltöltése, illetve a Tüskésréten található erdő területének megduplázása.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!