Nyugdíjasként kezdett festeni

2023.04.24. 19:57

Tengernyi Adria címmel nyílik kiállítás a horvát klubban

bama.hu

A horvát–magyar baráti kapcsolatok jegyében egykori munkatársunknak, Bóka Róbertnek a képeiből nyílik kiállítás Pécsett, az August Senoa Horvát Klubban április 26-án, szerdán 17 órakor. A tengerparti városokat felidéző, két hétig látogatható tárlaton Gyurok János szociológus, a Pécsi Tudományegyetem KPVK tanára mond bevezetőt.

Az első adriai útra a hatvanas évek második felében, a másodikra a hetvenes évek elején került sor, a korszellem szerinti szokványok alapján hol autóstoppal, hol vonaton. Akkor még albérletből albérletbe verődve élt, összekuporgatott pénzből leshetett be egy vasfüggöny mögötti világba – mert a „jugoszláv” tengerpart, az Adria ezt a szabadabb levegőt is jelentette. Csak másfél évtized múltán, a családalapítást követő években válhattak úgy-ahogy rendszeressé a hazai és tengerparti utak (a sors keserű fintoraként a családot érintő költözködések is) mindenesetre egyre nyilvánvalóbbá vált, nem kell feltétlenül világgá menni ahhoz – elzarándokolni Rómába vagy Párizsba –, hogy a természet szépségeinek és az épített és szellemi történelemnek páratlan értékeit, együttállásait megcsodálhassuk.

És miért éppen az Adria? Amikor nyugdíjasként gyerekkori szenvedélyének engedve ismét rajzolni-festeni kezdett, engedett a vonzásnak is: visszaálmodni magunkat abba a világba, ami a vélt szabadságot, az ifjúság kék madarát akkoriban jelentette.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában