Szép a világ egy olyan látószögből is, ahonnan még soha nem láthattuk

Nehéz egy ilyen eseményt kellő tapintattal, érzelemmel megközelíteni, valamint érdekesen és értelmesen bemutatni az odavezető utat. Paolo Genovese az olasz rendező arról híres, hogy a dolgokat mindig szokatlan látószögből tárja fel, mondhatni a történet fonákjáról közelít a valósághoz. Így történt a Teljesen idegenek című filmjében is – amikor egy héttagú baráti társaságról egyetlen közös vacsora során különös titkokat, hazugságokat tárnak fel a közösbe adott mobiltelefonok –, és így történik a Hátralévő életem első napja című legújabb filmjében is. 

A filmcím igen sajátos, hiszen valójában minden reggel úgy kezdjük a napot, hogy az lesz hátralévő életünk első napja. Ám ebben a filmben fokozott jelentősége van a hátralévő életben a napok számának. Mert a cselekmény szerint létezik egy mindenható úr, aki fogadja a város aznapi öngyilkosait, hogy egy hét alatt esélyt teremtsen nekik visszatérni az életbe. Nem agitáló jelleggel, csupán az élet pozitív pillanatait, lehetőségeit felvillantva. Mindehhez rendkívüli eszköztárral rendelkezik, melyekkel nemcsak az élet szépségeit láttatja, megmutatja a jövőt is, hogy kik mit veszítenek a családi, baráti kötelékekben, ha úgy döntenek, hogy soha nem térnek vissza. 

Hét nap, hét különböző életigenlő megközelítés, és nem az a kérdés, ki milyen lábnyomot hagy maga után a környezetében, hanem hogy mi történik majd, ha idő előtt kiesik, mi az amit nem is sejt, pedig meghatározó lehet mások életére.

Továbbá olyan prókátorról aki az élet mindenki számára nyitott örömeiről beszél, de valójában bort iszik, miközben vizet prédikál. Vajon kit mi tud kizökkenteni az ilyen fájdalmakból, halálvágyból, ki képes szembenézni problémája valódi tartalmával és súlyával? Izgalmas, elgondolkodtató és lebilincselő technikai megoldásokkal halad a megmentő a négy fős csapattal, melyben férfi, nő és gyerek egyaránt található. Magával ragadó a film, a szánalom, a szubjektív fájdalmak a nézőt is átjárják, miután igen hitelesek az alakítások, a személyes történetek. Nem megy el eközben túlzottan érzelgős irányba a film, mégis szorongva várjuk a végkifejletet. 

Összességében jó a témaválasztás, kitűnő a megközelítés, mégsem adnék ötös skálán négyesnél jobbat a megvalósításra. Mert a nagyszerű szerkezet gyenge lábakra építkezik: nem igazán mintaértékűek a kiválasztott halálvágyók, a négyből háromnál nehezen elképzelhető, hogy ezért megfordulna valakiben az öngyilkosság gondolata. S akad köztük olyan is, akinek a valós életéről eleve olyan kevés információt tudunk meg, hogy ezért válik érthetetlenné a tette. S nem csak a kiindulóponttal van gond, a befejezéssel is. Összességében didaktikus, túlmagyarázott jeleneteket láthatunk, szinte belénk beszélik, hogy mit hogy értsünk. A történetek lezárásában pedig akad némi logikai bukfenc, igaz, nincs arra szabály, hogy ki miért vet véget az életének, és mivel lehet eltántorítani tőle. Mindenesetre az egyértelműen átjön, hogy az összefogásban, az emberek együttérzésében, összetartásában van a megoldás kulcsa, de azért ezt is elég egyszer elmondani. 

A csattanó pedig nem durran igazán, ha kétszer is elhangzik. 

Hátralévő életem első napja 

- olasz film (2023. december 21.)

Apolló mozi, hétfő, 16.30.