Családtörténetek és kalandok

2024.06.17. 14:00

Összeállt a 18. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó programja

Idén ősszel 18. alkalommal rendezik meg a pécsi táncünnepet szeptember 12. és 16. között. A Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg a Pécsi Nemzeti Színházban és a Színház téren, hazai társulatok mellett egy sepsiszentgyörgyi csapatot láthat a pécsi közönség, de bemutatkozik végre széles közönség előtt a PB2 Company Trianon-táncelégia is.

Mohay Réka

Fotó: RAJNAIRICHARD.EU

A Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó szeptember 12-én, csütörtökön veszi kezdetét, 19.00 órakor a GG Tánc Eger és a Feledi Project bemutatkozásával. A Pécsi Nemzeti Kamaraszínházában egy-egy nagy klasszikus történet kortárs táncszínházi adaptációja lesz látható. Az est első részében az Ahogy tetszik újratöltve, a második részben a Car(wo)men című egyfelvonásos koreográfiákat mutatják be a meghívott társulatok.

Összeállt a 18. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó programja
Összeállt a 18. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó programja
Fotó: RAJNAIRICHARD.EU

Szeptember 13-án, pénteken az M Studio érkezik Sepsiszentgyörgyről – idén ők képviselik egyedüli határon túlról érkező csapatként a találkozó „nemzetközi” mivoltját, a többi társulat hazai terepről jön Pécsre. 
A sepsiszentgyörgyi M Studio néhány éve már sikeresen mutatkozott be a baranyai megyeszékhelyen, a LIFT című produkcióval. Ezúttal Frenák Pál koncepciójával és koreográfiájában érkezik a [email protected] című előadásuk, mely sajátos értelmezésben közelíti meg a klasszikus shakespeare-i tragédiát. Az előadás este 20.00 órakor kezdődik, szintén a Kamaraszínházban.

Szeptember 14-én, szombaton 19.00 órától a Pécsi Balett tartja nagyszínpadi bemutatóját. 
A három testőr – avagy a királyné nyakéke című túj táncjátékuk, folytatva a klasszikus művek feldolgozásainak sorát, kalandos és szórakoztató produkciót ígér, minden korosztálynak.

 

A PB2 trianoni táncjátéka is látató lesz a tánctalálkozó során

Vasárnap, szeptember 15-én 17.00 órától a Kamaraszínházban két, bár eltérő témájú, mégis valós történelmi eseményektől ihletett, családtörténettől inspirált koreográfia lesz látható.
A 30 éves Bozsik Yvette Társulat Lakodalom című előadásával indul a program.
– A darab szürreális családi kép egy falusi esküvőről. Két családot megismerve találkozhatunk szenvedéllyel, szerelemmel, féltékenységgel és előítéletekkel. Bozsik Yvette az előadással emléket állít a gyermekkorának, és szeretett csodálatos nagyapjának, Cseh Istvánnak – olvasható a társulat ajánlójában, amellett, hogy a koreográfia a magyar néptánc elemeit is vegyíti a kortárs stílussal.
Ezt követi a PB2 Company Trianon – egy magyar táncelégia című produkciója, melyet június 9-én már a fővárosban is bemutattak, a februárban pedig zártkörű bemutatón adták elő Pécsen, melyre lapunk munkatársa is ellátogatott, az erről írt beszámolónkat korábbi cikkünkben olvashatják. Most pedig végre a pécsi, szélesebb közönség is láthatja ezt a megrázó, a történelmi drámát hitelesen, mégis frissen tolmácsoló koreográfiát.
Szintén vasárnap, 19.30-tól pedig a Magyar Állami Népi Együttes mutatja be a Nagyvárosi Vándorok című új tánckoncertjét a Nagyszínházban.

Szeptember 16-án, hétfőn 19.00 órakor a Szegedi Kortárs Balett: Fekete hattyú című balett-thrillere zárja az idei Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozót a Nagyszínházban.

Emellett idén újra lesz TáncSzínTér a Színház téren, ennek részletei később válnak publikussá – tájékoztatott a Pécsi Balett.

A nagyszínpadon bemutatandó és a kamaraszínházi produkciókra már elindult a jegyértékesítés, az érdeklődők a tanctalalkozo.hu weboldalon tehetik ezt meg, illetve tájékozódhatnak a további információkról.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában