2023.10.20. 18:00
Jöhet az újabb lépés a siker kövein a Komlónak
Fotó: Nagy Lajos
Megvolt az első sikerélmény a Carbonex-Komló férfikézilabda-csapatának Veszprémben, s most a sikerek kövezte úton is szeretné folytatni útját a gárda. Szombaton 18 órára a Balatonfüred érkezik majd az Eszperantó térre a tabella hetedik helyéről.
Ugyanakkor az eddigi eredményekből is jól látszik, hogy a fürediek jobb formában zakatoltak eddig mint a Bányász. Legutóbb a Ferencvárost is felül tudták múlni négy góllal, s ez volt a legnagyobb sikerük az idényben, hiszen korábban a Budakalászt és a Dabast is eggyel múlták felül. Az Eger, a NEKA és a Szeged volt az, amelyik minden pontot begyűjtött ellenük.
A Komlónak most mindent meg kell tennie, hogy a két pontot otthon tartsa, mert akkor a korábbi botlások után végre talpra állnának Szöllősiék. Ehhez viszont újra az kell, hogy egy-egy játékos olyan teljesítményt nyújtson, hogy a forduló válogatottja kapcsán is szóba kerüljön, mint Merkovszki a legutóbbi körben. Győzelem esetén Csurgóra is nyugodtabban utazhat majd a gárda a bravúr reményében.