2023.11.01. 19:54
Ide sem jönnek többet szívesen: kegyetlenül elbántak török vendégükkel – (GALÉRIA)
Nagy reményekkel és komoly célokkal várta az NKA Universitas női kosárlabdacsapata idénybéli negyedik nemzetközi fellépését, ahol a szurkolók legnagyobb örömére sikerült magabiztos győzelmet aratni.
Fotó: Löffler Péter
Az év eddigi talán legfontosabb meccsére készülhetett az NKA Universitas Pécs női kosárlabdacsapata a Bursa ellen, ugyanis azt a találkozót megelőzően is tudni lehetett, hogy a végkimenetel komoly jelentőséggel bír. Azzal a tudattal lehetett parkettre lépni, hogy legalább négypontos győzelemmel sikerülhet megcsípni a biztonságot jelentő második helyet, de más esetben sincs feltétlen tragédia, mivel a tizenkét csoportból a nyolc legjobb csoportharmadik kerül a következő körbe, a legjobb harminckettő közé.
Már önmagában ez is komoly motivációt jelenhetett, ráadásul akkor még nem jött szóba a néhány héttel korábbi idegenbeli vereség (Bursa 78–75), ahol a játékvezetők az utolsó percben mindent megtettek annak érdekében, hogy a házigazda török együttes ünnepelhessen.
Eljött tehát a revans ideje: álomszerűen is indult a pécsi klub számára a párharc, hiszen a feldobást sikerült elhozni, majd az első lehetőséget kihasználta Smailbegovic. Az első negyedben hatpontos különbség is volt a két fél között, de az öt egységnyi előnyre is büszkének lehetett lenni. Igaz, hibákból nem volt hiány egyik oldalon sem.
Hullámzó felvonást hozott a folytatás, de örömteli, hogy sikerült növelni az előnyt. Persze mindenki pontosan tudta, hogy nem lehet elkényelmesedni, hiszen a Bursa vendégeként a meccs ezen szakaszán tizenkét pont volt a különbség, és mint tudjuk, akkor fordult a kocka.
A nagyszünetet követően azonban Jovan Gorec alakulata nem kegyelmezett: futószalagon jöttek a szebbnél szebb megoldások, így sikerült olyan kényelmes előnyre szert tenni, amivel már nem forgott veszélyben a győzelem.
NKA Universitas Pécs–Bursa Uludag 78–52 (19–14, 21–17, 23–6, 15–15)
Női kosárlabda Európa Kupa, csoportmérkőzés, negyedik forduló. Rátgéber Kosárlabda Akadémia. NKA Universitas Pécs: TADIC 15, Smailbegovic 12/3, MÉRÉSZ 16, Olawuyi 3/3, WILLIAMS 14. Cserék: Rátkai 7, Kiss A. 5/3, Weninger, Laczkó S. 6, Halmágyi Ki., Halmágyi Ka. Vezetőedző: Jovan Gorec. Bursa ULUDAG Basketbol: Sahin 5/3, Celik 7/3, Poyraz 5, BAPTISTE 10, Sarr. Cserék: Balotu 3/3, Garip 5/3, BRCANINOVIC 17/6, turus. Vezetőedző: Levent Günenme.
Ez következik (11.19.): NKA Universitas Pécs–SERCO UNI Győr (18.00). (Rátgéber Kosárlabda Akadémia).
Nem maradt el a revans
Fotók: L.P.