2023.11.01. 09:20
Kezdődik a csata a következő körért
Fotó: Laufer László
Ugyan bajnoki fordulót csak a hétvégén rendeznek majd a labdarúgó másod- és a harmadosztályban is, a HR-Rent Kozármislenynek és a Szentlőrinc SE-nek szerdán is jelenése van a gyepen, ráadásul mindkettő hazai pályán szerepel majd. A Magyar Kupa 4. fordulójában próbálják majd kiharcolni a helyet a következő körben.
Az NB III.-as Dél-nyugati csoportot vezető lőrinciek a szintén harmadosztályú, ugyanakkor Észak-nyugaton szereplő Kelen SC-t fogadják 12.30-kor. Az ötödik helyen állnak saját osztályukban, de az élvonal egy veteránja, Remili Mohamed is náluk szerepel, így egész biztosan nem lesz egyszerű dolga a piros-feketéknek. A Kelen hétvégén a Csornát verte 2–1-re, míg a Lőrinc az Iváncsa veretlenségét vette el. A Szentlőrinc YouTube-on közvetíti a találkozót.
A másodosztályú Kozármisleny bajnoki riválist lát vendégül 15 órától. A Kazincbarcika érkezik a Gyirmót után a kék-fehérekhez. A borsodiak két hellyel és 5 ponttal vannak a baranyaiak mögött a tabellán. Hétvégén a Honvédot verték.
Az NB I.-es csapatok szerdai programja: Unione FC (Budapest I.)–Kisvárda (12.00), ESMTK (NB III.)–MTK Budapest (12.30), Tatabánya (NB III.)–Újpest (17.00), Siófok (NB II.)–Diósgyőr (17.00), Szombathely (NB II.)–Zalaegerszeg (17.15), Szeged (NB II.)–Kecskemét (19.00), Ferencváros–Puskás Akadémia (20.00).