Labdarúgás

2023.12.03. 15:35

A végére maradt a dráma: kiénekelték a sajtot a pécsiek szájából

Móga Richárd

Forrás: PVSK Pécsi Vasutas Sportkör

Fotó: RONASIFOTO

Négygólos őrülettel ért véget a 2023-as pontvadászat az AutóCity Volkswagen Baranya vármegyei I.-es bajnokságban.

Teljes fordulót ugyan már nem rendeztek ezen a hétvégén ebben a kiírásban, de a fent említett párharcot pótolni kellett, amit eredetileg a tizenharmadik körben kellett volna megtartani. Mindenesetre ezzel még a vármegyei labdarúgás szerelmesei szemtanúi lehettek egy pikáns összecsapásnak, még ha már nagy szükség is volt a sapkákra és a kesztyűkre ezen az igencsak csípős decemberi játéknapon.

Ahogy azt már elöljáróban is várni lehetett, taktikai szempontból mindkét fél remekül felkészült, így sokáig nem is találták az együttesek a rést a pajzson. Aztán az első játékrész hajrájában átszakadt a gát, mikoris Duraku Zamir révén a házigazda vezetést szerzett. Ennél rosszabb állapotba aligha kerülhetett volna a Siklós a szünet előtt, de Bíró Ferenc néhányszor már járt így aktuális klubjával, így senki nem féltette a vendégcsapatot.

Tény, hogy az ötvenhatodik percben a pécsi szurkolók már kezdhették elhinni, hogy sikerülhet megszerezni a három pontot, miután Ivánovics Péter Iván is bevette Bogdán Benjámin kapuját. Na de villámgyorsan letörte a hazaiak szarvát a rengeteg helyen megfordult harmincöt esztendős spíler, Borka Richárd, aki gyakorlatilag azonnal szépített.

A véghajrában sokan elkönyvelték már a végeredményt, de a kilencvenegyedik percben jött Magyar Levente, aki hét percnyi játék után elszomorította a pécsi drukkereket. A húsz éves labdarúgónak ez volt az első találata a Siklós színeiben, így igencsak emlékezetesre sikeredett.

PVSK–Siklós 2–2 (1–0)
Pécs. Vezette: Nagy N. (Bene, Pór). PVSK: Körösztös – Kerényi, Varga D., Demeter, Mitrovik – Szendelbacher (Róth, 64.), Farkas, Sziládi, Duraku – Kiss K., Ivánovics (Bihari, 74.). Vezetőedző: Schneider Gábor. Siklós: Bogdán B. – Látschám, Kozma, Nagy B. (Hajdu B., 64.), Tésenyi – Borka (Magyar L., 84.), Könyvásó, Pólics, Takács Z. (Dudás, 82.) – Zámbó, Patkó. Vezetőedző: Bíró Ferenc.

Gólszerzők: Duraku (41.), Ivánovics (56.), illetve Borka (57.), Magyar L. (91.).

A jelenlegi állás: 1. Villány 32 pont, 2. Lovászhetény-Pécsárad 29 pont, 3. Bóly 26 pont, 4. Komló 20 pont, 5. Siklós 18 pont, 6. PTE-PEAC II. 15 pont, 7. Nagykozár 8 pont, 8. PVSK 6 pont.

A hétközben félbeszakadt Lovászhetény-Pécsvárad–Villány találkozóval kapcsolatosan még nem hozott döntést az MLSZ Baranya Vármegyei Igazgatósága.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában