Futsal

2024.02.25. 13:29

Erősen vitatható játékvezetői ítéletek, az utolsó percben kapott ki a pécsi együttes

Móga Richárd

Forrás: unisport.hu

Nagyon fájó vereséget szenvedett a PTE-PEAC élvonalbeli futsalcsapata az alsóházas küzdelmek első fordulójában, pedig két góllal is vezetett hazai környezetben a pécsi együttes, az utolsó perc pedig még 3–3-as döntetlennel kezdődött meg.

Álomszerűen indult a rájátszás hazai szempontból, Karamarkovic hamar beköszöntött, ráadásul az egyenlítés után is még kétszer mattolt Élő Tibor legénysége az első játékrészben. Aztán a fordulás után valami megtört, igaz, ehhez némileg asszisztáltak a játékvezetők is. A Nyírbátor egy igencsak vitatható büntetőt kapott, majd a második egalizálást egyértelmű szabálytalanság előzte meg. Ráadásul a mérkőzés hetedik találata előtt is szólhatott volna a sípszó, hiszen begurult egy labda a parkettre, de közbeavatkozás nem történt, győztes gólt ünnepelhetett a vendégcsapat.

Véleményét kifejtette közösségi felületén Hári József szakosztály- és csapatvezető is.

PTE-PEAC–Nyírbátor 3–4 (3–1)
Férfi Futsal NB I. alsóház. Vezette: Borbás (Kakuk, Minda). PTE-PEAC: Molnár M. – Forró, Tóth M., Koronics, Bartal. Cserék: Bálint G., Molnár Cs., Pápai, Karamarkovic, Palvek, Nospak, Vénosz, Hajnal, Wilkesz. Vezetőedző: Élő Tibor.
Gólszerzők: Karamarkovic (3., 20.), Molnár Cs. (14.), illetve Szabó S. (12.), Szentes (27. – büntetőből), Orosz (30., 40.).
Kiállítva: Forró (31.).
Ez következik (03.01.): Magyar Futsal Akadémia–PTE-PEAC (19.00).

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában