2024.03.15. 10:40
Nem igazán örülnek Siklóson, hogy Pécsre kell látogatniuk – jön egy újabb vármegye egyes forduló
A Siklós és a Villány is Pécsen léphet majd pályára az AutóCity Volkswagen Baranya Vármegyei I.-es bajnokság tizennyolcadik fordulójának szombati játéknapján. A tervek szerint nem kell majd unatkozni vasárnap sem, ugyanis a Lovászhetény-Pécsvárad nagykozári, valamint a Komló bólyi vendégszereplése is izgalmasnak ígérkezik.
Fotó: Laufer László
Március 16., szombat, 11.00
PTE PEAC II.–Siklós
Három fordulót tudhatnak maguk mögött az együttesek a 2024-es naptári évben, de azt ki lehet jelenteni, hogy jelenleg a PTE PEAC második számú csapatánál nincs jobb formában lévő alakulat a bajnokságban. Molnár Gábor legénysége 1–1-es döntetlennel kezdett a PVSK ellen, majd magabiztos győzelmet aratott a Villány (4–1) és a Komló (0–2) ellen is. A túloldalon sem lehet panaszkodni a tavaszi nyitányra, ugyanis hat pontot sikerült begyűjteni, a Lovászhetény-Pécsvárad elleni vereség pedig a rutintalanság számlájára írható. A két fél egymás elleni csatái között idén látni lehetett egy könnyed pécsi sikert (0–4), de a Siklós is ünnepelhetett november elején (0–2), így gyakorlatilag bármi megtörténhet.
Molnár Gábor, a PTE-PEAC II. vezetőedzője: – Az eddigi tavaszi mérkőzéseink remekül sikerültek, természetesen szeretnénk a formánkat állandósítani. Hazai pályán célunk a három pontot begyűjteni, ami tudjuk, hogy nem lesz egyszerű, hiszen egy jó csapat látogat hozzánk. Kemény csatára számítunk, apróságok dönthetnek.
Bíró Ferenc, a Siklós vezetőedzője: – Nem a legjobbkor találkozunk a pécsi együttessel, hiszen igencsak jó passzban vannak. Ezt bizonyítja a Villány és a Komló elleni győzelmük is. Ennek ellenére szeretnénk az ellenfelünket magunk mögött tartani. Úgy gondolom, hogy megvan az a potenciál a fiatal kis csapatunkban, hogy meglepetést okozzunk. Ezt már többször is megtettük, s bízom benne, hogy a játékosaim ismét a jobbik arcukat mutatják, és akkor nem maradhat el a siker!
![Nem számíthat sétagaloppra egyik fél sem.](https://cdn.bama.hu/2024/03/W8U3eHLO_fyPl1d_4HAuM6NlJdT8b2cPBsK7rVytP6o/fit/1049/668/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q0OWY1M2MzNTQxNTRhNmNhZGIwYjExNGNlYmFkZGY0.png)
Március 16., szombat, 15.00
PVSK–Villány
A PVSK legutóbbi mérkőzése antireklámot csinált a focinak, így a drukkerek joggal bízhatnak abban, hogy az éllovas ellen majd lesznek szépségdíjas megoldások. Az már csak hab lenne a tortán, ha a pécsi klub november után (2–0) ismét hoppon hagyná a listavezetőt, de persze akkor is sokkolt mindenkit az eredmény. Tehát mondani sem kell, a revansra sokkal több esély van, de a házigazdának nem igazán van vesztenivalója.
Március 17., vasárnap, 15.00
Nagykozár– Lovászhetény-Pécsvárad
Takács Lajos alakulata ezt az idényt gyakorlatilag már csak tesztelésre szánhatja, viszont a Lovászhetény-Pécsváradnak minden pontra szüksége van, ha még izgalmassá akarja tenni a pontvadászatot. Szeptemberben egy pontot elvitt Lovászhetényből a Nagykozár (1–1), november elején pedig igencsak megszorongatta ellenfelét (1–2), így nem számíthat sétagaloppra Varga László együttese.
Bóly–Komló
Kétségtelenül a forduló egyik legpikánsabb összecsapását rendezik meg Bólyban, ahol a középmezőnyben tanyázó Komló vendégeskedik. Turi Zsolt két meccsen vezényelte eddig a komlói csapatot, ráadásul idegenben aratott győzelmet. A két fél idei egymás elleni ütközetein összesen négy pontot szerzett a Komló (3–2, 1–1), tehát hiába az előkelőbb pozíció, a házigazdának fel kell kötnie a gatyát.
1. | Villány | 17 | 12 | 3 | 2 | 43–20 | 38 | |
2. | Lovászh.–Pécsv. | 17 | 10 | 3 | 4 | 37–19 | 32 | |
3. | Bóly | 17 | 9 | 2 | 6 | 34–28 | 29 | |
4. | Siklós | 17 | 7 | 3 | 7 | 23–36 | 24 | |
5. | Komló | 17 | 6 | 5 | 6 | 30–31 | 23 | |
6. | PTE-PEAC II. | 17 | 6 | 4 | 7 | 28–25 | 22 | |
7. | Nagykozár | 17 | 3 | 3 | 11 | 20–37 | 12 | |
8. | PVSK | 17 | 1 | 5 | 11 | 9–28 | 8 |