2024.05.20. 12:46
A tavaly majdnem kieső csapat most ötödikként végzett
Fotó: Laufer László
Nem is fordulhatott volna nagyobbat a világ nyáron a HR-Rent Kozármislennyel. Az épp csak osztályozón a labdarúgó NB II.-ben maradó együttes remekül teljesített az egész szezonban, s siófoki 3–0-s győzelmével bebiztosította, hogy az ötödik helyen végezzen. Amióta újra van NB II.-es együttes Baranyában, ennél jobb helyet csak a PMFC tudott elérni, még Vas László első másodosztályú idényben végzett a negyedik helyen. Az egycsoportos másodosztály kialakítása óta ez a klub legjobb eredménye, a másodosztályú ezüstöt 2013-ban még a kétcsoportos pontvadászatban érték el Puskás Akadémia mögött Nagy Dominikék.
Aczél Zoltán: – Az első 20 percet leszámítva elmozdultunk arról a holtpontról, ahol voltunk, hiszen 2 vesztes mérkőzés után érkeztünk Siófokra, és még szükségünk volt pontra, pontokra ahhoz, hogy amit így a vége felé megcéloztunk magunknak, azt el tudjuk érni. Ez a csapat, amelyik tavaly majdnem kiesett, idén az 5. helyen végzett az egycsoportos 18 csapatos NB II-ben, miközben nagyon sok csapat nálunknál sokkal jobb feltételekkel dolgozhat lehetőségek tekintetében, de ezt is sikerült legyőznünk.