2024.05.21. 16:01
Csillogó tehetség: Kocsis Ádám az Olimpiai Reménységek versenyén is sziporkázott
Forrás: Czako Csaba
A Mohácsi Torna Egylet Úszószakosztályának fiatal tehetsége, Kocsis Ádám már számtalanszor megcsillogtatta tudását a medencében, ezúttal pedig Budapesten, az Olimpiai Reménységek versenyén alkotott maradandót.
A megmérettetésen huszonhat versenyző képviselte a magyar színeket, így az egyetlen baranyaiként induló kiválóságnak sokáig biztosan felejthetetlen marad ez a próbatétel. Már csak az eredmények miatt is, ugyanis egyéniben ötven, illetve száz mellen ezüstérmet, míg kétszáz mellen bronzérmet szerzett. Sőt, 4x100 férfi vegyesváltó tagjaként is felállhatott a dobogó második fokára.
Teljesítményének értékét tovább növeli, hogy az ötven, illetve száz méteres időeredménye jelenleg a serdülő magyar mezőny (2008-2009-ben született versenyzők) ranglista első időeredménye. Továbbá érdemes megjegyezni, hogy ez a megpróbáltatás párhuzamosan csapatverseny is volt, hiszen minden egyéni eredmény alapján pontot kaptak az indulók. Ennek alapján pedig a magyar csapat diadalmaskodott a lengyel együttes előtt.