Kosárlabda

2024.05.14. 19:32

Új időszámítás kezdődik a pécsi klubnál

Móga Richárd

Fotó: Laufer László

Az NKA Universitas Pécs élvonalbeli női kosárlabdacsapata ötödik helyen zárta a szezont, de természetesen az élet nem állt meg: új időszámítás kezdődik a klubnál, amelynek első lépéseként bejelentették, hogy Éles Péter lett a sportigazgató.

– Sikeresnek nyilvánvalóan nem nevezhető a csapat idei szereplése, legalábbis az eredmény alapján, de az fontos volt, hogy az ötödik helyezést elérve biztosítottuk a FIBA Európa Kupában való indulás lehetőségét – fogalmazott Kond Árpád ügyvezető igazgató a klub hivatalos felületének. – Új időszámítás kezdődik az NKA Universitas Pécsnél. Ennek jegyében Rátgéber Lászlóval, a Nemzeti Kosárlabda Akadémia szakmai és stratégiai igazgatójával egyetértésben több tekintetben is változásokat eszközlünk. Amiről már most beszámolhatunk, hogy a 2024/2025-ös idényre a klub sportigazgatójának Éles Pétert nevezzük ki. Személyében egy nagy tapasztalattal bíró szakemberre bízzuk a játékoskeret kialakítását, továbbá azt, hogy segítségével az Akadémia képzési rendszeréből kikerülő játékosok minél könnyebben, zökkenőmentesebben beilleszkedjenek a felnőtt csapatunk keretébe.

Éles Péter a klub hivatalos oldalának többek között arról is nyilatkozott, hogy az utánpótlásnevelés a szívügye.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában