2004.10.26. 01:13
Meleg vonatok, előfűtött buszok várják utasaikat
A budapesti közlekedési cégek azt ígérik, télen nem fáznak majd az utasok a járműveiken. A Volánbusz Rt. új autóbuszain sem kell nagykabátban utazniuk a Budapestre közlekedőknek.
A régebbi járművek hőszigetelése azonban hagy némi kívánnivalót maga után. Tavaly elsősorban a Százhalombatta–Budapest útvonalon fordultak elő fűtetlen buszok. Most a közlekedési társaság hangsúlyozta, hogy rossz fűtéssel nem engedik forgalomba a buszokat. A BKV műszaki főmérnöke is meleg járműveket ígért télre. Haverla Ferenc elmondta, hogy az alacsony padlójú – köztük az új Volvo-buszokat már a reggeli forgalomba adás előtt külön fűtőkészülékkel felfűtik. Az autóbuszokon egyébként a motor hulladékhőjét hasznosítják. A MÁV Rt. szóvivője elmondta, hogy átvizsgálták a 3000 vonatjárathoz tartozó több ezer szerelvény fűtési rendszerét, és kijavították a hibákat. Kavalecz Imre hangsúlyozta: tavaly 210 új elővárosi kocsit állítottak forgalomba. A következő időszakban pedig 80 új légfűtéses szerelvényt üzemelnek be.