Hírek

2004.12.01. 00:06

Válás: színlelni boldog lábtörlőt

Baráth Andrea

Zoltán „Elsodort a munka. Mire észrevettem, hogy idegenek lettünk egymás számára, már késő volt. Hároméves krízis után másodszor is elváltam.”

– Nem tanultam az első kapcsolatomból? Lehet. Már akkor is sokat dolgoztam. Az első házasságomból született fiamat egyedül neveltem, amikor megismertem a második feleségemet. Megfogott, ahogy a fiammal bánt. Neki köszönhetem, hogy a gyermekemből nem lett lelkileg sérült felnőtt – mondja Zoltán. Magyarországon az évi 25 ezer válás 23 ezer gyermeket érint. A többségnek nincs ilyen szerencséje, mint Zoltán gyermekének. Megviseli őket a válás.

– Sikeres lettem a pályámon – folytatja. – Megszületett az első, majd a második közös gyermekünk, a rengeteg munkának köszönhetően azonban én már egyre kevesebbet voltam a családommal. Feleségem otthon maradt a gyes alatt, és úgy tűnt számomra, hogy boldog. Betöltötte a negyvenet, amikor úgy érezte, válságba került, nem tudta, hogyan tovább, mi lesz vele. Elkezdett tanulni, aztán megjelent az életében egy új kapcsolat. Ez az időszak egybeesett a saját munkahelyi válságommal. Egy ideig bíztam benne, hogy rendbe jön a házasságunk. Aztán már menteni szerettem volna, ezért kerestem a szakemberek segítségét.

Családterápiás intézményt alig találtam. Néhány alapítvány és számos magánrendelés lett a keresés eredménye. No és az elutasítás, hiszen a feleségem nem volt hajlandó ebben részt venni. A válás nem csak lelkileg, anyagilag is megviselt. Lesz-e harmadik házasság? Már nem látok tisztán, mintha összekeverednének a női és a férfiszerepek.

Bea „Legtöbben ma Magyarországon a házasságuk első kilenc évében válnak el, a 25 ezer válásból 11 ezer esetben.”
– Sokszor előfordul, hogy a zord szülőktől a házasságba menekülnek a lányok. Én is azt hittem, ha férjhez megyek, nagyobb szabadságom lesz
– folytatja történetét Bea. – Ehelyett megszülettek a gyermekeink, és belefogtunk a házépítésbe. Kölcsönöket vettünk fel, ami a mai napig terheli a jövedelmünket.

Változunk, mint mindenki a hosszú évek alatt. Felsőfokú végzettség, és mégis röpül a tányér, a pohár. Az erőszak nem a diplomához kötődik. Intelligencia kérdése.

Ha már visszafordíthatatlan a folyamat, eljött a döntés ideje. A rossz házasság rossz minta a gyermekeknek is. Nem beszélve a feszült légkörről, amiben kénytelenek a szüleik miatt élni. Aztán egyszer csak megjelenik a legnagyobb ellenség, az ego. Akit elhagynak, sértett, már nem látja a tényleges helyzetét. Így válik döbbenetes módon a zsarolás eszközévé a gyermek sorsa és a vagyon.

– Nem tudnék a gyermekeim nélkül élni – mondja.
– Nálam maradnak, bár természetesen nem fogom eltiltani őket az édesapjuktól. Nehéz anyagi helyzet vár ránk. Mint nő, minden társadalmi rétegben és foglalkozási csoportban kevesebbet keresek egy férfinál. Tartásdíj? A férj jövedelméből csupán a hivatalosan megállapítható rész terhelhető a tartásdíjjal. Mégis, a döntésemet felelősséggel vállalom. Nem adom fel. Mindent újrakezdek.

A kulturált válás alapfeltétele, hogy a lehetőségekhez képest gyermekeinket megkíméljük ebben a nehéz időszakban – mondja Hojós Sándorné, a XXII. Kerületi Nevelési Tanácsadó vezetője.
– A hozzánk forduló felnőtteknek azt javasoljuk, hogy legyenek őszinték a gyermekeikhez. Koruknak megfelelő szinten, nyíltan kell beszélni a problémákról. Így megóvhatók a különböző félelmektől, fantáziálásoktól, és később sem lesznek bizalmatlanok.
Ha annyira elmérgesedik a helyzet, hogy már nem tudnak
a szülők egymással, a gyermekkel beszélni, minél előbb kérjenek segítséget szakemberektől.

A magyar jog nem ismeri a gyermeknek a lakáshoz és a személyes tárgyaihoz való jogát – ez a válások során a legnagyobb probléma
– mondja dr. Szirtes Edit ügyvéd. – Így fordulhat elő, hogy a vagyonmegosztásnál az a szülő, akinél a gyermek marad, nem tarthat igényt a lakás nagyobb részére. Előfordult már, hogy 125 mesekazettát kellett a szülők között kettéosztani.  Ügyvédként mégis tanácsolom – bár ne kerüljön elő –, hogy a későbbi vagyonjogi problémák elkerülése végett érdemes házassági szerződést kötni.  Ez a megoldás persze az „öreg házasokat” is érdekli. Náluk azonban az évek során szerzett közös vagyon ritkán választható szét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!