2005.01.08. 00:00
Adakoztak a politikusok
Civil szervezetek és közintézmények milliókkal, de magánszemélyek is jelentős összeggel támogatják a délkelet-ázsiai természeti katasztrófa áldozatait és az újjáépítést.
Közben lapunk annak próbált utánajárni, hogyan viszonyulnak a jótékonykodáshoz a magyar közélet szereplői. Az általunk megkérdezett személyek nyilatkozataiból az derül ki, a maga módján mindenki kisebb-nagyobb összegekkel járul hozzá az adományhoz. Így a miniszterek, a parlamenti pártok képviselői közül némelyek megnevezett pénzmenynyiséget küldtek a szerencsétlenül járt térségbe, mások névtelenül adakoznak. Utóbbiak közzé tartozik Mádl Ferenc köztársasági elnök, aki – hasonlóan a korábbi felhívásokhoz – most is jelentősebb öszszeggel jótékonykodott. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök közel egyhavi fizetését utalta át a Magyar Vöröskereszt számlájára. Orbán Viktor volt kormányfő szintén egyhavi parlamenti tiszteletdíját fordítja az árván maradt gyerekek megsegítésére.
Akadtak olyan politikusok is, akik jelképesen örökbe fogadnak egy-két kisgyereket. Erre személyenként egy évig havi 3000 forintot fizetnek be a kicsik étkeztetésére, nevelésére. Az örökbefogadók közé tartozik Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője, illetve Demszky Gábor Budapest SZDSZ-es főpolgármestere.
A Fidesz hétfői frakcióülésén dönt arról, hogy a segélyakció keretében milyen felajánlással élnek majd a honatyák.
Az MDF képviselőcsoportjának tagjai fejenként 50 ezer forintot szánnak az áldozatok megsegítésére. Torgyán József nem adakozik. Úgy nyilatkozott, csak azt követően küldene pénzt, ha már minden hazai rászorulón segített.
Orbán Viktor volt miniszterelnök - egyhavi képviselői járandóság (198 ezer forint)
Kapolyi László MSZP-s képviselő - ötszázezer forint
Lamperth Mónika belügyminiszter - kétszázezer forint
Magyar Bálint oktatási miniszter - százezer forint
Petrétei József igazságügyi miniszter - százezer forint
Dávid Ibolya, az MDF elnöke - ötvenezer forint
Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője - ötvenezer forint
Demszky Gábor budapesti főpolgármester - két gyermeket „fogad örökbe”
Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője - egy gyermeket „fogad örökbe”
Juhász Ferenc honvédelmi miniszter - emelt díjas telefonhívások
Torgyán József volt földművelésügyi miniszter - nem adakozik
Közömbösek a magyar bankok
Meglehetősen visszafogottan adakoznak a magyar bankok, a délkelet-ázsiai természeti katasztrófa áldozatainak megsegítésére és az újjáépítésre – tudta meg az egyik internetes újság. Egyedül a Magyar Fejlesztési Bank adományozott nagyobb összeget, összesen ötmillió forintot. Magyarországon az elmúlt évben a legnagyobb hasznot hozó pénzintézet, az OTP Bank nem tett nagy felajánlást. Mindössze azt vállalta, hogy a délkelet-ázsiai katasztrófa áldozatainak pénzt átutaló ügyfeleknek nem számítja fel a kezelési költséget. A Magyar Külkereskedelmi Bank a Vöröskereszten és a Máltai Szeretetszolgálaton keresztül támogatja a károsultakat, de összegről nem nyilatkoztak. A K&H Bank anynyit vállalt, hogy rajta keresztül költségmentesen utalhatjuk adományainkat a meghatározott karitatív szervezeteknek. Az Erste Banknál és a HVB Banknál épp folyamatban vannak az egyeztetések, és hamarosan felajánlást tesznek, de összegről nem nyilatkoztak.