2005.01.20. 00:00
Áder szerint mindenről a kormánypártok tehetnek
– Azért, hogy 2002 óta sokat romlott a magyar polgárok helyzete, vitán felül a szocialista–szabad demokrata kormányt terheli felelősség. Amit önök csinálnak, az rossz a szegényeknek, rossz a középosztálynak, rossz a munkavállalóknak és rossz a vállalkozásoknak.
Miért folytatják a minél rosszabb politikáját? – áll a Fidesz frakcióvezetőjének Lendvai Ildikóhoz írt levelében. Áderhez az MSZP frakcióvezetője kedden négy kérdést intézett. A szocialista politikus az államadósság kérdéséről, ezen belül a forint helyzetével, a lakáspolitikával, a munkahelyteremtéssel, valamint az uniós pénzügyi támogatások ügyével kapcsolatban várt választ a Fidesztől. Áder János levelében azt írja, hogy a szocialista kormányzás következményeként Magyarország már-már ismét hárommillió koldus országa lett. Kilenc év óta először csökkentek a reálkeresetek.