HOBO: csodálatos hátországom van

[caption id="" align="alignleft" width="200"] „Győzedelmeskedik az ostoba amerikai minta. Csakhogy Amerika attól lett világhatalom, hogy odaszivattyúzták a világ legjobb elméit. Amerikában van egy 6-8 milliós értelmiségi réteg. Ők tartják a csúcson az országot.”
[/caption]A számok nem hazudnak. Hobó február 13-án betölti a hatvanat. Ebből az alkalomból megjelenik híres lemeze, a Vadászat átírt és kibővített változata, Az én Vadászatom címmel. Hobo napjai most a számvetéssel telnek. Ennek jegyében mutatta be az elmúlt hetekben új József Attila-estjét a MU Színházban. Mint mondja, életének egy korszaka lezárult, tele van friss tervekkel, most egy új korszak kezdődik.

– A MU Színházban bemutatott új József Attila-estje immár a harmadik 1991 óta. Mi az, ami miatt újra meg újra feldolgozza a magyar költőzseni műveit?
– Személyes szálak fűznek József Attila verseihez. Sokan, ha bajba kerülnek, a Bibliát vagy más szent szövegeket olvasnak, vagy akár a bölcseletben találnak vigaszt. Sokszor kerültem bajba, ilyenkor József Attila verseit olvastam. Nekem ő a bibliám. Rengeteg költőt szeretek, és többük életművéből műsorokat is készítettem. De olyan fontos költő, mint József Attila, nincs több az életemben. A harmadik J. A.-műsoromat Vidnyánszky Attila rendezte, és most valamiféle összegzésről van szó. Mindarról, amin eddig keresztülmentem, és ami előtt állok. A változásnak ez a pillanata csak véletlenül esik egybe a hatvanadik születésnapommal.
– Hosszú évek óta hat vagy hét estje fut párhuzamosan. A Hobo Blues Banddel is rendszeresen fellép. Nem szakítja szét ez a sok feladat?
– Egyáltalán nem. A Jim Morrison-műsort 1986 óta adom elő, és egyszerűen bevésődött a fejembe. Ha az ember megtanult egy műsort, egykönnyen nem felejti el. De elsősorban a közönség miatt vállalok ilyen sokat. Újabb meg újabb nemzedékek érdeklődnek a műsoraim iránt.
– Miféle hiányérzetből fakadóan kezdett el önálló estekkel fellépni másfél évtizede?
– Kezdetben a Hobo Blues Banddel minden őrületemet megvalósíthattam. Ám 1989-től olyan kiváló zenészekkel játszottam, akiket a versek nem érdekeltek. Én nem akartam ezeket rájuk kényszeríteni. Ginsberg, Villon, Viszockij, Jim Morrison, Tom Waits és persze J. A. olyan világokat nyitottak meg számomra, amelyektől sokat gazdagodtam. Most megint olyan emberekkel dolgozhatom, akik szerzőként nemcsak a zenekarban, hanem a műsorokból is kiveszik a részüket. Így hát a HBB visszatért pályája legelejéhez. Bármit játszhatunk, a legjobb értelemben véve szélsőséges műsorral tudunk szolgálni. Bármilyen körülmények között. Ez a legnagyobb szabadság.

– Mit gondol, az elmúlt rendszerben született szövegek ma mennyiben aktuálisak és mennyiben nem?
– Nem törekszem aktualitásra. Akkor írok, ha belülről jön valami. Persze az igaz, hogy vannak döbbenetes és egyúttal szomorú egybeesések. Bizonyos dalok valóban cseppet sem veszítettek jelentésük erejéből. Ennek mégsem örülök, mert ez azt jelenti, hogy bizonyos fajta erkölcsi hozzáállás vagy egyszerűen szólva tisztesség ma még talán jobban hiányzik, mint régen. Bizonyos szempontból ma roszszabb a helyzet, ezért vannak számok, amelyek valósággal kivirultak az utóbbi években.
– A Bakaballada című anyagot 2002-ben írta a Ghymessel. Azóta nem írt új számot.
– Csak kettőt, de most zsinórban három lemezt szeretnék elkészíteni három év alatt. Úgy érzem, sok minden összegyűlt bennem, három anyagra való új téma. Az én Vadászatom is azért készült el, mert visszatekintve sok mindent másként látok. Eszem ágában sincs az eredeti Vadászat sikerét túlszárnyalni. Húsz év elteltével újragondoltam a művet. Ha ma írnám ilyen lenne. Több mint kétórás anyag lesz két CD-n vagy tizenöt új számmal, amelyek egy részét annak idején betiltották.
– Ha visszagondol pályája legelejére, visszatekintve hogyan látja az eddig megtett utat?
– Sosem vagyok elégedett azzal, amit csinálok. Eredetileg nem is akartam zenész lenni. Harminchárom éves fővel alakítottam egy hobbizenekart, a magam szórakozására. De az első koncert, 1978 nyarán olyan sikert aratott, hogy szükségszerű volt a folytatás. Álmomban sem gondoltam, hogy hatvanévesen majd évi százhatvan fellépésem lesz. Tanárnak készültem, nagyon szerettem tanítani, mégis az éneklést választottam. Elbeszéléseket is írtam, jó volt a visszhang, azt várták, hogy író leszek. Nekem ma is a blues a legfontosabb.

– Mennyire érzi a művészet iránti érdeklődés csökkenését?
– Minden művészeti ágnak megvan a maga kora. A görög tragédiának, az olasz operának, a nagy francia regénynek, az orosz balettnek, az olasz filmművészetnek. A Gutenberg-galaxis széthullóban van, és vele együtt az irodalom, a költészet. Az élő zene szerepe a 80-as évekhez képest visszaesett. De a 90-es évek végéhez képest javult. Már sokan unják az előre gyártott dolgokat. Az embereknek fel kell kínálni valami újat, érdekeset. Nem elég a múltat előrángatni. Nem szabad a mai kamaszokat hibáztatni azért, hogy a tévé esztelennél esztelenebb műsorokat és filmeket sugároz. Apuka és anyuka nem mesél, a gyerek legfeljebb a Harry Pottert olvassa, az iskolák is megváltoztak. Nincsenek már igazi tanáregyéniségek. Győzedelmeskedik az ostoba amerikai minta. Csakhogy Amerika attól lett világhatalom, hogy odaszivattyúzták a világ legjobb elméit. A kétszázhatvan milliós Amerikában van egy 6-8 milliós értelmiségi réteg. Ők tartják a csúcson az országot. Sok helyre járok iskolákba, gimnáziumi tornatermekbe is. A gyerekek odajönnek mackóruhában, leülnek és rágóznak, úgy néznek engem, ahogyan a tévét bámulják. Aztán egyszer csak elcsöndesül minden, és másodszor már működik a dolog. Vannak helyek, ahova huszonöt éve járok vissza.
– Mindig megy, ha hívják? Vagy szab bizonyos határokat?
– A József Attila-év okán megkeresett a kulturális vezetés, és kérdezték, hogy milyen koncertek meg tévéközvetítések kellenének. Azonnal rávágtam, hogy nem csak erre van szükség. El kell menni minden kis faluba, ahol se műv.ház, se könyvtár, se pénz, és ezeken az eldugott helyeken is kell verset mondani. Felkértek, hogy csináljam meg. Már kilencven lekötött előadásom van ebben az évben, ebből huszonnégy határon túli magyar területeken.
– Mi az, amitől egy sokszor ismételt előadás újabb meg újabb izgalmakat ad? Nem a közönségnek, önnek?
– Egyrészt a mesterek iránti tisztelet vagy alázat hajt. A saját szerzeményeimet nem tisztelem annyira. Vannak számaim, amelyektől valósággal kiütéseket kapok. De egy-egy zseni versét vagy zenéjét sosem lehet megunni. Számomra az előadóest szertartás. Újra meg újra megtisztulok tőle.
– Mindemellett van magánélete?
– Az utóbbi években jobban érzem magam a bőrömben, mint valaha. Csodálatos, új hátországom is van, a családom, gyönyörű feleség, gyerekek. Legkisebb lányom hétéves. Piliscsabán egy faházban élünk az erdő szélén. A béke innen szökik be az életembe, koncertjeimen szeretet fogad. Mindkettőt igyekszem megszolgálni.

Újpest, 1945. február 13.

Beceneve: Hobo (Kamaszkorában nagy hatással volt rá Jack London egyik novellája, a Kétezer vagány, melyben kétezer hobó menekül a tél elől a Mississippi mentén délre. A fiatalembernek annyira tetszett a történet, hogy széltében-hosszában mindenkinek a hobókról mesélt. Így ragadt rá a becenév.)

1973: diploma, ELTE BTK, történelem–népművelés szak

1978: megalapítja a Hobo Blues Bandet

1988: fellép a Emberi Jogok Világturné budapesti koncertjén

1999-től az Új Színház tagja

Negyedszázad termése

Könyvei: Rolling Stones, Hobo Sapiens, Amerikai ima, Vissza a 66-os úton, A zenének vége, Csavargók tízparancsolata

Legutóbbi albumai: Ballada a senki fiáról (2004), Idegen tollak (2004), Hajtók dala (2003)

Önálló estek:

1. Üvöltés – Allen Ginsberg

2. Légy ostoba – József Attila

3. Milyen jó lenne nem ütni vissza – József Attila

4. Farkashajsza – Viszockij

5. Az akasztottak balladája – Francois Villon

6. Rómeó vérzik – Tom Waits

7. Amerikai Ima – Jim Morrison

8. Ballada a senki fiáról – Faludy György