Hírek

2005.01.24. 00:00

Tartanak Brüsszelben a magyar vizsgálótól

Az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottsága ellenőrizte az Európai Unió gazdálkodását. A bizottságnak a szocialista Fazakas Szabolcs személyében magyar elnöke van.

Gyulay Zoltán

„A számvevőszék éves jelentése alapján, az európai eszmét figyelemben tartva ellenőrizzük a kiadások szabályszerűségét” – mondta a Reggelnek Fazakas Szabolcs. – „Megvizsgáljuk a jelentés tartalmát, és berendeljük mindazokat, akik a végrehajtásért felelnek. Ezután megadjuk az úgynevezett felmentési folyamatot, vagy megvonjuk azt. Ez történt hét éve a Jacques Santer vezette Európai Bizottsággal, amely lemondásra kényszerült. Elárulom, ez a veszély most nem fenyeget.” Az elnök elmondása szerint novemberben kapták meg a 2003-ra szóló számvevőszéki jelentést, és két hónap alatt az összes biztost meghallgatták. Közben új Európai Bizottság vette át az irányítást, de a parlamenti testület már másnap meghallgatta az új biztost. „Ezzel a politikai felelősség jogfolytonosságát kívánjuk bizonyítani.” – tette hozzá az elnök. Fazakas Szabolcs válaszolt arra a kérdésre is, hogy tartanak-e tőle a biztosok. „Nem a hibák bogarászása a célunk, hanem a problémák megoldása.” – felelte. – „De azért az elmúlt héten egy fogadáson Barroso elnök úr első kérdése az volt hozzám, hogy megkapják-e a felmentési folyamatot. Mi persze csak javaslunk, a parlament plenáris ülése hozza a végső döntést.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!