Hírek

2005.01.20. 07:57

Tiltakoznak a szurkolók

Fokozódik a feszültség a Budapest Honvéd és a Bozsik-stadion tulajdonosa között. A Sportfolió Kht. kikapcsoltatná a villanyt és a fűtést, mert a klub nem fizeti a bérleti díjat.

Lázár Lajos

[caption id="" align="alignleft" width="320"] Temetői hangulat a Bozsik-stadion kerítésének mindkét oldalán. A szurkolóknak sokat jelent a romos pálya.
[/caption]A Honvéd viszont arra hivatkozik, hogy a tulajdonos felelőtlen hozzáállása miatt került romos állapotba a létesítmény.
A csapat szurkolói elkezdték a szervezkedést, és ha nem zárul a klub számára kedvezően a Sportfolióval hónapok óta tartó tárgyalás, akkor tüntetni fognak.

Az már csaknem biztosra vehető, hogy a kispesti csapat utánpótlásának otthont adó Téglaégető úti pálya helyén uszoda épül. A gyerekek így utcára kerülnek, és ez akkor is sajnálatos, ha áldatlan körülmények között játszották itt mérkőzéseiket. Ha a Sportfolió valóra váltja ígéretét, a Honvéd kénytelen lesz pályát keresni.

A fővárosban erre kevés az esély, így a klub vezetése vidéken kezdett tárgyalásokba. A kiszemelt helyszínek között van Székesfehérvár, Dunaújváros, Kecskemét és Szeged. A pillanatnyi állás szerint Kecskemét lehet a befutó.

A Honvéd tulajdonosa, Piero Pini felajánlotta, hogy megveszi a stadiont. Vállalná, hogy a kor követelményeinek megfelelő létesítményt építene a régi sporttelep helyén. A Sportfolió viszont válaszra sem méltatta a javaslatot. Piero Pini még nem adta fel, de ha nem érkezik a vételi ajánlatra válasz és a szolgáltatás is megszűnik, akkor költözni kell.

A Honvéd székhelyének megváltoztatása nem jelentene fúziót az ottani klubbal. Kecskemét mellett szól, hogy a városnak még sohasem volt NB I-es csapata. Vélhetően nagyobb lenne az érdeklődés az élvonalbeli csapatok iránt, mint Fehérváron vagy Dunaújvárosban. Döntés a napokban várható.

Kecskemét: az önkormányzat döntésén múlik, költözhet-e a Honvéd

A Bp. Honvéd mérkőzéseinek lehetséges helyszíneként leggyakrabban Kecskemétet emlegetik. Kreidli Árpád, a helyi NB I/B-s gárda, a Kecskeméti TE technikai vezetője szerint: – Ez kizárólag önkormányzati kérdés. Arról nincs információm, hogy felvették-e a kapcsolatot a polgármesteri hivatallal, de még egyszer mondom: a Honvéd Kecskemétre településének „kulcsa” az önkormányzat kezében van.

Kerestük dr. Kelemen Márkot, a kecskeméti sportlétesítményeket működtető kht. igazgatóját, majd a kecskeméti polgármesteri hivatal ifjúsági és sportbizottságának elnökét, dr. Szabó Attilát is. Ám őket – tegnap délután 5-ig legalábbis – nem hívták a honvédosok. (valasek)

Lázár Lajos -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!