Hírek

2005.01.12. 06:52

Timmy félig magyar

Peter Schmeichel búcsúja óta a Manchester United folyamatosan kapust keres. Aztán 2003 nyarán egy szinte ismeretlen fiatalember került az Old Trafford stadionba: Tim Howard.

Dénes T. – Gadácsi J.

A tehetséges kapusról – szégyen, nem szégyen – mi, magyarok is csak akkor tudtuk meg, hogy anyai ágán honfitársunk. Nagyszülei, édesanyja és nagybátyja Miskolcról indulva vándoroltak ki az Egyesült Államokba.
Fekete Pál, a nagypapa Floridában él. Tréfásan azt mondja,a magyar vér dolgozik az unokában, hogy nagyszerű futballista lett. „A dédapja, azaz a feleségem édesapja Miskolcon elég jó játékosnak számított. Talán az ő vére segíti Timmyt abban, hogy ilyen kitűnő játékos lett.”

A fiú egyébként, bár világ életében imádott focizni, először kosárlabdában tűnt ki. New Jerseyben a North Brunswick középiskolába járt, ahol ügyesen pattogtatott, igaz, közben 1997-ben szerződtetett játékosa volt a New Jersey Imperials Soccer, azaz futballcsapatának. Nem lehet mondani, hogy nem fejlődött gyorsan: egy évvel később már az AC Milannál járt próbajátékon.

Egy évvel később bemutatkozott a Major League Soccerben, az amerikai profiligában. Az ott töltött öt szezon alatt kétszer is megválasztották az Év kapusának. Howardra egyébként Tony Coton, a MU kapusedzője figyelt fel, ő ajánlotta Sir Alex Ferguson figyelmébe. A menedzser néhány hónapon keresztül figyeltette, aztán rábólintott a leigazolására.

Az ügy azonban nem volt könynyű: az Európai Unión kívülről érkezettek munkavállalását szigorú szabályokhoz kötik Angliában.
„Eleinte elutasították Timmy kérvényét – mondta Fekete úr –, mert nem volt meg a megfelelő számú válogatott mérkőzése.

Hiába szerepelt a 2000-es olim-pián, illetve hiába védett a Konföderációs kupán. Utána megtudták a klubnál, hogy az unokám anyai ágon magyar. Akkoriban Magyarország már tagjelölt volt, ezért megadták neki a munkavállalási engedélyt.” Meg is kapta a fiú az állampolgárságot? – vetettük közbe, mire a nagypapa azt mondta: „Beadta a kérelmet, de hát nem megy az olyan gyorsan.”

Timmy egyébként nem beszél magyarul, legfeljebb néhány szót, ellentétben a már az Államokban felnőtt édesanyjával, Eszterrel.

Magyar szülők, amerikai gyermekek

Paul Newman színész

Gene Simmons, a Kiss együttes gitárosa

Mariska Hargitay színésznő

Rachel Weisz, színésznő, modell

Adrien Brody színész

Alanis Morrisette rock and roll- énekesnő

Paul Simon zenész, zene-szerző

Drew Barrymore színésznő

Jamie Lee Curtis színésznő

Tim Howard

Posztja: kapus

Született: 1979. március 6.

Magasság, súly: 190 cm, 95 kg

Klubjai: New York/New Jersey MetroStars (1998–2003),

Manchester United (2003–)

Válogatottsága: 13/0

Az Év kapusa Angliában, 2004

Dénes T. – Gadácsi J. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!