Hírek

2005.04.30. 00:00

Ügyfélbarát, kulturált bíróságot!

Az ügyhátralék ledolgozása után arra törekszenek az igazságszolgáltatásban, hogy kulturált, valóban ügyfélközpontú bíróság álljon az állampolgá-rok rendelkezésére. Lomnici Zoltán főbíró azt ígéri, a jövőben tovább csökken az elhúzódó perek száma.

Szakács Árpád – Tóth Tímea

[caption id="" align="alignleft" width="109"] Lomnici Zoltán festés közben. Elfoglaltsága miatt kevés ideje marad erre a szenvedélyre.
[/caption]– A közelmúltban történt szécsényi gyermekgyilkosság után ismét hangsúlyosabban felvetődött, hogy enyhék a bírói ítéletek. Így ennek is köszönhető, hogy egy többszörös büntetett előéletű személy minimális börtön letöltése után követett el újabb bűncselekményt. Ön hogyan vélekedik erről?
– Nagyon nehéz egyedi esetek alapján véleményt mondani. A tragédia bennünket is megrázott, át fogjuk nézni, hogy mit tud tenni hasonló esetek után a bíróság. Ha bármilyen változásra van szükség, akkor megtesszük. Ami az ítélkezési gyakorlatot illeti, le kell szögeznünk azt is, hogy a bíró tiszteletben kell tartsa a jogalkotó akaratát, hiszen törvények alapján dolgozik. Mérlegelni tud ugyan, de korlátnak ott vannak a jogszabályok.

– Súlyos bűncselekmények után ismételten napirendre kerül a halálbüntetés visszaállítása. Szükség van erre?
– Sok esetben az emberekben él bizonyos tehetetlenségérzés, és a társadalomban természetes a bosszúvágy a bűnelkövetőkkel szemben, főleg ha súlyosabb esetekről van szó. Ami a halálbüntetést illeti, fontos kiemelni, hogy azt az alkotmány eleve kizárja, én pedig törvénytisztelő ember vagyok.
 
– Összességében mennyire van megelégedve a bíróságok munkájával?
– Inkább az a fontos, hogy az emberek hogyan gondolkodnak erről. Örömmel mondhatom, hogy erőfeszítéseinket siker koronázza. A legutóbbi felmérések azt igazolták, hogy az állampolgárok döntő többsége megbízik a bíróságban, és elismeri a bírák munkáját. Ugyanakkor az is tény, olyan szervezet, amely tökéletesen működik, nem létezik. Arra törekszünk, hogy valóban kulturált, ügyfélközpontú bíráskodás valósuljon meg. De sok minden nem rajtunk múlik.

– Például?
– Elsősorban költségvetési kérdésekről van szó. Nincsenek kellőképpen biztosítva a személyi és a tárgyi feltételek. Emiatt nagy a bírók leterheltsége, illetve elhanyagoltak az épületek. Európában talán nálunk a legfiatalabb a bírói kar, és a tapasztalat hiánya hátrányt is jelenthet.

– Milyen jelentős eredményeket tart számon?
– Az utóbbi egy évben hatalmas ügyhátralékot dolgoztunk fel, sokkal gyorsabb lett az ítélkezés. Az elhúzódó esetek alig töredékét teszik ki az ügyforgalomnak, de azt is tovább kell csökkenteni, mivel elfogadhatatlan, hogy hat évig folyjon egy per.

– Két éve Legfelsőbb Bírósági-elnök. Milyen előnyökkel
és hátrányokkal találkozott?
– A legfontosabb, hogy azt csinálom, amit szeretek. A hátrány a jelenlegi beosztásban, hogy alig van magánéletem, állandóan üzembe kell lenni.

– Az utóbbi időben nagy hangsúlyt kap a bírák kártérítési felelőssége. 2003-ban már hét esetben marasztalta el bíróság a bíróságot. Nem kínos ez?
– Éppen ellenkezőleg. Hiszen ez bizonyítja, hogy jogállam van. A bírák ugyanúgy felelnek a munkájukért, mint más állampolgár. Ez erősítheti az emberekben azt az érzést, hogy kevésbé kiszolgáltatottak.

– Mennyire jellemző ön szerint a bírói korrupció?
– Az elmúlt 25 évben nem volt arra példa, hogy korrupciót állapítottak volna meg egy bírónál. Az utóbbi hónapokban egy esetben merült fel a gyanú. A sajtóban azonosíthatóan megjelent
a bíró személye. Információim szerint a vád nem volt igaz, mégis kikezdte a bíró becsületét.

– Pályafutása során önt próbálták-e már megvesztegetni?
– Nem, soha. A bírói karban olyan esetről hallottam, hogy valakire nyomást akartak gyakorolni, vagy fenyegettek a kedvező ítélet kicsikarása végett.

– Kevesen tudják, hogy nagy hobbija a festészet. A családja hogyan fogadta első próbálkozásait?
– Nem volt túl biztató, a feleségem nem engedte, hogy a képet kiakasszam a szoba falára. Azóta természetesen sokat fejlődtem.

– Miért döntött a festészet mellett?
– A festés egyfajta lelki feltöltődést jelent. Elvonulok a saját kis műtermembe, és kirándulok. Lelkileg.

– Mennyi időt tud szakítani erre a kedvtelésre?
– 2002 óta sajnos keveset. Nem is emlékszem, mikor volt legutóbb szabad hétvégém.
A festéshez pedig idő kell, egy kép, egy nap. 

– Most min dolgozik?
– Egy tájképen, de mivel nagyon elfoglalt vagyok, talán
a nyáron tudom csak befejezni.

– Addig esetleg ezzel a gyönyörű hangversenyzongorával kapcsolódik ki?
– Nem, nem. Erről ne is beszéljünk! Csak próbálkozom…

Lomnici Zoltán

1954-ben született Budapesten.

1979: ELTE Jog- és Államtudományi Kar

1979: bírósági fogalmazó

1982: bíróvá nevezik ki.

1991: a Legfelsőbb Bíróság bírája

1998: az LB főtitkára

2002: az év sajtószóvivője

2002: az LB elnökhelyettese

2002: júniustól az LB elnöke

Szabadidejében könyveket ír, tájképeket fest és sportol a főbíró

Lomnici Zoltán (51) nős, két gyermek apja. Zoltán (25) jogot végzett, jelenleg az ELTE-n és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tanít. Lánya,

Adrienn (17) gimnazista. Felesége, Éva földrajz szakos gimnáziumi vezetőtanár. A főbírónak a festészet mellett másik szabadidőtöltési szenvedélye a futás. Ezen kívül számos szakmai mű és tanulmány szerzője. A napokban jelent meg a 41-ik olyan könyv, amelynek megjelenése a nevéhez is köthető.

1979: ELTE Jog- és Államtudományi Kar

1979: bírósági fogalmazó

1982: bíróvá nevezik ki.

1991: a Legfelsőbb Bíróság bírája

1998: az LB főtitkára

2002: az év sajtószóvivője

2002: az LB elnökhelyettese

2002: júniustól az LB elnöke Szabadidejében könyveket ír, tájképeket fest és sportol a főbíró Lomnici Zoltán (51) nős, két gyermek apja. Zoltán (25) jogot végzett, jelenleg az ELTE-n és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tanít. Lánya,

Adrienn (17) gimnazista. Felesége, Éva földrajz szakos gimnáziumi vezetőtanár. A főbírónak a festészet mellett másik szabadidőtöltési szenvedélye a futás. Ezen kívül számos szakmai mű és tanulmány szerzője. A napokban jelent meg a 41-ik olyan könyv, amelynek megjelenése a nevéhez is köthető. Lomnici Zoltán festés közben. Elfoglaltsága miatt kevés ideje marad erre a szenvedélyre. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!