Civil kurázsiból most nem nyomom a gombot

Igazi sóher vagyok. Nem SMS-ezek a kormánynak. Pedig igazán jól kitalálták Gyurcsányék. Én mégis ellenállok. Ma estig küldhetném normál díjasan a hathetes kampány első kérdésére véleményemet gyermek nemválasztásának ügyében.
Én meg jól beintek. Az ötlet amolyan kereskedelmi tévés (elvégre az egyik kormányszóvivő is ilyen csatornaemlőn szívta magába a propagandaelméletet), csak itt semmit sem lehet nyerni. Ettől olyan magasztos. Mert a kormány nem gyalogol bele a kereskedelmis csapdába. Hiszen ott lassan az időjárás-jelentésnél is szavaztatnak. (Van-e i betű az időjárás szóban? Van, 1-es gomb. Nincs, 2-es gomb. Két i is van, 3-as gomb.)
Hogy mennyit költ a kormány a jelenlegi kampányra, később kiderül. Ilyesmikkel az elmúlt három évben, az azt megelőző néggyel szemben el szoktak számolni. Ráadásul ezúttal még SMS-pénz is csorog az államkasszába. Tényleg kíváncsi vagyok, figyelek, lesz-e siker.
A Fidesz is erősen figyel, később hasznosítható fogásokra mindig vevő. Amíg figyel, méltatlankodik is. Azt mondja az egyik fő ellenzéki szószóló, hogy a jövő évi választásokig a kormány napi tízmilliót költ saját maga népszerűsítésére.
Te jó ég. Hogy ez csak részben igaz? Te jó ég! Pedig a Fidesz jól számol. Körülbelül mindig eltalálja a számokat. Körül mindig igaz, belül már nem mindig.
S ha valaki azt gondolja, hogy mindez nem érdekli a választókat, az téved. Mert érdekli, ráadásul a polgárok is számolnak. Góg és (de)magógok lányaiként, fiaiként mindig megmondjuk, hogy a szerintünk felesleges milliárdokból hány ingyenebédet lehetne főzni kisnyugdíjasnak, nagycsoportos óvodásnak.
Propaganda- és kampánypénzek nélkül nem léteznének a pártok, és szürkébb lenne a kormány munkája is. Ugye, ezt mégsem akarhatjuk. Vagy mégis?