2005.07.14. 00:00
Egy telefonszám lesz az összes szolgáltatóhoz?
Tizennégy fővárosi közművállalat képviseltette magát azon a fórumon, amelyet Horváth Csaba, a II. kerület polgármestere és Csiha Judit Zugló országgyűlési képviselője hívott össze. A találkozót az alapszolgáltatások javításának érdekében rendezték.
A résztvevők szerint szorosabb együttműködést kell kialakítani az önkormányzatok és a közművállalatok között. A felmerült javaslatok között egy olyan kézikönyv elkészítése is szerepelt, amely rögzítené a szolgáltatások minimumszínvonalát. – A könyv olyan adatokat tartalmazna, amelyekből a fővárosiak világosan megismernék egy adott cég felelősségi körét – mondta lapunknak Horváth Csaba. – A kiadványból például az is kiderülne, hogy egy áramkimaradást mennyi idő alatt kell elhárítaniuk az illetékeseknek.
A tanácskozáson megfogalmazódott annak az igénye is, hogy a közművállalatok időben értesítsék a lakosokat egy-egy munka elvégzéséről. – Ami egy átvizsgálás során kiderül, arról az érintetteket is tájékoztatni kellene – mondta a városatya. – Jó, ha a lakók előre tudják, hogy egy éven belül ki kell cserélni az elöregedett vezetékeket. Így időben felkészülhetnek a kellemetlenségekre.
Felmerült egy közös diszpécserközpont létrehozása is. Ennek segítségével a fővárosiak egyetlen telefonszámon jelenthetnék be panaszaikat. A központ ezt továbbítaná a megfelelő szolgáltatóhoz, amely intézkedne az ügyben. Ennek létrehozása azonban további egyeztetéseket kíván.
Kerületi ügyintéző már egy helyen
A fővárosiak számára segítséget jelent a www.budapest.hu honlapon található kerületi ügyintéző. Egy helyről elérhetők az okmányirodák, megismerhetők a parkolási és más hasznos információk. A honlapról űrlapok is letölthetők.
A fővárosiak számára segítséget jelent a www.budapest.hu honlapon található kerületi ügyintéző. Egy helyről elérhetők az okmányirodák, megismerhetők a parkolási és más hasznos információk. A honlapról űrlapok is letölthetők. -->