Hajmeresztő repülés

Az Emily hurrikán végigsöpört Közép-Amerikán, a kínai partoknál tájfun pusztít. Hasonló viharok voltak és lesznek. Az akár 300 kilométeres sebességgel is száguldó fergetegeket Ausztráliában willi willinek, a Fülöp-szigeteken baguinak, Indiában ciklonnak, az Egyesült Államokban dúló forgószeleket tornádónak hívják. Nyomukban felhőszakadás, árvíz és romhalmazok festik a táj képét. Nem csoda, hogy az emberek régen próbálják kifürkészni a természetüket, és kidolgozni az előrejelzés módját.

A hurrikánok és a ciklonok a trópusi övezetben alakulnak ki az óceán fölött, amikor a víz hőmérséklete meghaladja a 26 Celsius-fokot. Amikor a meleg és nedves levegő érintkezésbe lép a tengerrel, elkezd felemelkedni. A magasban hőleadás mellett kondenzálódik. A felgyülemlett meleg emelkedésre késztet újabb forró légtömegeket, s láncreakció jön létre. A Föld forgása miatt a légáramlatok is forogni kezdenek. Amikor sebességük eléri a 130 kilométert, létrejön
a hurrikán. A vihar során néhány óra alatt annyi víz zúdulhat le, mint Róma egész évi csapadékának egyharmada.

Az őrjöngő hurrikán egyetlen nyugodt pontja a közepe, amit a ciklon szemének hívnak. Ezt használják ki önkéntesek, repülőgépre ülnek és behatolnak a vihar „szemébe”. Ezalatt a meteorológusok félpercenként rögzítik a különféle adatokat. A szonda észleléseit műholdon keresztül a központi megfigyelőszolgálatnak továbbítják. A kutatók egyike közben a tengert figyeli: a hullámok magasságából megállapítható a szél ereje. A hurrikánvadászok visszatérve félelmetes élményekről számolnak be. A szemben ugyanis sötét van. Csak akkor dereng fel a fény, amikor alapos rázkódás közepette ismét kirepülnek a viharzónából.