2005.07.05. 00:00
Indul az éjjeli strandolás a Gellért fürdőben is
Idén is lehet záróra után fürdőzni a Gellért fürdőben. Este nyolctól éjfélig számos nyitott medence, étterem és söröző áll a vendégek rendelkezésére.
– A kivilágított pezsgőfürdőt, a hullámmedencét, valamint a kinti termálmedencét minden pénteken és szombaton használhatják a különleges hét végi szórakozásra vágyók, ezernyolcszáz forintos áron – mondta el Radnai Mária, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Rt. kereskedelmi igazgatója. – A Széchenyi fürdőben még májusban bevezettük kísérleti jelleggel az este tízig tartó, meghosszabbított nyitva tartást. A fürdők mellett a strandok is kínálnak meglepetéseket a nyárra. A Palatínuson és a Dagályban ebben az évben egészen augusztus végéig különleges szolgáltatásokat kínálnak.
A margitszigeti fürdőben az ezerötszáz forintos belépőjegygyel használni lehet a felfújható játékokat, a fitnesztermet, az internetes sátort és természetesen a strandröpladbapályát. Hétvégenként karaokeshow és különböző koncertek lesznek a strandon. A Dagályon a nosztalgia jegyében indult programsorozat. Táncszínházzal, táncházzal, asztalitenisz-bajnoksággal várják a vendégeket. Esténként fellép Aradszky László, Mari Zsuzsi és Karda Bea.