Hírek

2005.07.11. 00:00

Kipróbálják, hogyan tekernek a profik

Eljött az amatőr kerékpárosok igazi ünnepe, a bringások D-napja. Ilyenkor belekóstolhatnak a profiéletbe. Július 11., hétfő: L’Étap du Tour.

Árvay Sándor

A Tour de France szervezői immár tizenharmadik esztendeje adnak lehetőséget az amatőröknek, hogy versenykörülmények között teljesítsék az egyik hivatalos szakaszt. Az úgynevezett L’Étap du Tour idén is a megszokott háromnapos fesztivál. Mourenx városának Eddy Merckx nevét viselő kerékpáros-stadionjában szombaton és vasárnap a sportág dzsemborija és világtalálkozója zajlott tombolával, koncertekkel, hangos bulikkal. A vége azonban nélkülöz minden lazaságot.

Hétfőn Mourenx és Pau között pontosan ugyanazon a 179 kilométeres útvonalon tekernek majd az amatőrök, ahol nyolc nappal később, július 19-én a Tour de France mezőnye is megbirkózik a Pireneusok hegyeivel, a félelmetes l’Aubisque emelkedőivel. A L’Étap (a Szakasz) hihetetlen népszerűségnek örvend világszerte. Az 1993-as első kiírás alkalmával a Tarbes és Pau között kanyargó 190 kilométeres út végén a 11 nemzet 1705 indulója közül 1385 ért célba. Az akkori győztes, a 20 esztendős Christophe Rinero öt évvel később már a „nagyok” viadalán hajtott, s ugyanezen a szakaszon a negyedik helyen végzett. Ezzel együtt nem ez a pályaív a jellemző a L’Étap du Tour szereplőire. Ők valóban amatőrök, olyanok, akik rendszeresen kerékpároznak, naponta edzenek, s életükben egyszer – vagy többször – ki akarják próbálni, milyen is az „igazi” verseny. Minden évben növekszik az indulók száma. Érkeznek  Japánból, elöntik a mezőnyt a brit bringások (tavaly 678 angol tekert az amatőrök mezőnyében), immár két és fél ezer külföldi és hatezer francia ült nyeregbe, hogy egy napra átélje a Tour de France világát. Külön kategóriában versenyeznek a veteránok – a rekordot Paul Laurent tartja, aki az 1997-es viadalon 85 esztendősen teljesítette a 198 kilométeres, keserves hegyi emelkedőkkel megtűzdelt távot. Alkalmanként feltűnt az indulók között magyar szereplő is.

Az évek és a különböző szakaszok során a lelkes amatőrök megmászták már a Tour szinte összes nagy hegyét. Megküzdöttek Tourmalet, Galibier, Ventoux meredek szakaszaival. A Közép-hegység kegyetlen emelkedőin, Limoges és St. Flour között rendezett tavalyi etapon (22 ország, 8500 induló, 6555 célba érő) 157 hölgy is szerencsét próbált. A győztes 6 óra 57 perc alatt teljesítette a 237 kilométeres távot – néhány nappal később a profik között leggyorsabb Virenque kerek hat óra alatt tudta le ugyanazt a szakaszt. Szokás szerint ezúttal is várható, hogy több híresség is ott lesz a rajtnál. Tavaly például a rendszeres résztvevőnek számító egykori Forma–1 autós, Alain Prost és a hollandok 1996-ban wimbledoni bajnoki címet nyert teniszezője, Richard Krajicek is teljesítette a távot, két évvel ezelőtt pedig a másik autós, a japán Takuma Szato volt ott a befutók között.

A korábban ötszörös Tour-győztes Miguel Indurain azzal ajándékozta meg magát a negyvenedik születésnapján, hogy emlékidézőként együtt hajtott az amatőrökkel a L’Étap egynapos versenyén.

L’Étap du Tour-menü

65000 üveg ásványvíz

20000 banán

8000 narancs

35000 szelet gyömbérkenyér

8000 szelet sonka

8000 szelet sajt

8000 darab csokoládé

10000 szelet gyümölcszselé

525 kiló tészta

A büszke 1879. helyezett

Egy angol kerékpáros internetes naplójából (2004):

„Az összesített verseny 1879. helyén értem célba. Igen büszke vagyok magamra, hiszen több mint hétezer-ötszázan álltunk rajthoz. Saját korosztályomban, a 60 év felettiek között a 42. lettem. Falubéli társam, John 8:37 órás teljesítménnyel zárt, én 8 óra 10 perces idővel végeztem. Jövőre javítani akarok. Főleg a rajtnál kell jobban helyezkednem. Ilyenkor együtt megy az összes bringás, nyolcezer ember tülekedik, igen lassú az iram, könnyen beszoríthatnak. A frissítőállomásoknál a nagy tömeg miatt 20-25 percet is eltart, míg ételhez-italhoz jut az ember, így négy megállót számolva akár egy órát is elpocsékolok.”

Rasmussen nyert, Voigt a sárga trikóban

A hegyi pontversenyben élen álló dán Mickael Rasmussen (Rabobank) nyerte a Tour 9. szakaszát. Közvetlen üldözői (Voigt és Moreau) több mint három perc hátránnyal követték. Az összetettben a német Jens Voigt átvette a sárga trikót az amerikai Lance Armstrongtól. Hétfőn szünnap lesz a francia kerékpáros körversenyen.

20000 banán

8000 narancs

35000 szelet gyömbérkenyér

8000 szelet sonka

8000 szelet sajt

8000 darab csokoládé

10000 szelet gyümölcszselé

525 kiló tészta A büszke 1879. helyezett Egy angol kerékpáros internetes naplójából (2004):

„Az összesített verseny 1879. helyén értem célba. Igen büszke vagyok magamra, hiszen több mint hétezer-ötszázan álltunk rajthoz. Saját korosztályomban, a 60 év felettiek között a 42. lettem. Falubéli társam, John 8:37 órás teljesítménnyel zárt, én 8 óra 10 perces idővel végeztem. Jövőre javítani akarok. Főleg a rajtnál kell jobban helyezkednem. Ilyenkor együtt megy az összes bringás, nyolcezer ember tülekedik, igen lassú az iram, könnyen beszoríthatnak. A frissítőállomásoknál a nagy tömeg miatt 20-25 percet is eltart, míg ételhez-italhoz jut az ember,

így négy megállót számolva akár egy órát is elpocsékolok.” Rasmussen nyert, Voigt a sárga trikóban A hegyi pontversenyben élen álló dán Mickael Rasmussen (Rabobank) nyerte a Tour 9. szakaszát. Közvetlen üldözői (Voigt és Moreau) több mint három perc hátránnyal követték. Az összetettben a német Jens Voigt átvette a sárga trikót az amerikai Lance Armstrongtól. Hétfőn szünnap lesz a francia kerékpáros körversenyen. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!