2005.07.09. 07:24
Megmenekültek a „magyar sportágak”
Alaptalan volt a félelem: a magyar sikersportágakhoz nem nyúlt a NOB. Sem a kajak-kenu, sem az öttusa, sem a vívás, sem a vízilabda jövőjét nem fenyegette veszély a nemzetközi szervezet szingapúri kongresszusán. Igaz, a „veszély” nem múlt el végleg: határozatot hoztak arról, hogy a jövőben rendszeresen átvizsgálják majd a programot. Most két sportág, a baseball és a softball került ki a műsorból – 2012-től. 1936, a lovaspóló levétele óta most először döntött a NOB úgy, hogy nem sportágat töröl a soros játékokról.
A tagok sportáganként szavaztak a műsoron lévő 28-ról, a műsorban maradáshoz egyszerű többség volt szükséges.
A NOB-tagok véleményének kialakítását segítette a testület szemlebizottságának jelentése, amely 33 szempontot figyelembe véve (így az elterjedtséget, a népszerűséget, a médiaérdeklődést) készült el.
A sportágak kérésére a NOB nem hozta nyilvánosságra a szavazás végeredményét, csak az tudott, hogy a 2012-es olimpia műsoráról lekerült a baseball és a softball. Ezt alapul véve a legnagyobb nyertes a magyar sikersportágnak számító öttusa, ugyanis a NOB programbizottsága még 2002-ben javasolta a baseball, az öttusa és a softball játékokról való levételét. Az az évi, mexikói kongresszuson elhalasztották a döntést, ám a két amerikai sportágra most lesújtott a pallo. 2008-ban még szerepelnek a játékokon, Londonban már nem.
Alapelvként fogalmazódott meg, hogy a jelenlegi 10 500 fős versenyzői létszámot és a 301 versenyszámos programot ne bővítsék. Bekerülni csak valami kárára lehet. A NOB tagjai – várhatóan szombaton – a hírek szerint öt sportág, a karate, a görkorcsolya, a golf, a fallabda és a hétfős rögbi közül javasolnak majd kettőt a programba. A végső döntést a végrehajtó bizottság hozza majd meg októberben, Lausanne-ben.
„Örülök annak, hogy a magyar sikersportágak továbbra is a programban maradtak, a háttérmunka meghozta gyümölcsét” – mondta a távirati irodának Schmitt Pál, a MOB elnöke. „Ezt az eredményt vártam: még a tékvando helyzete volt igen kritikus, de az végül megmenekült” – tette hozzá Aján Tamás, az ugyancsak Szingapúrban tartózkodó másik magyar NOB-tag, a MOB főtitkára. „A valós veszélyben lévő sportágak közül bennünket talán az öttusa elvesztése érintett volna a legérzékenyebben, ám a sportág vezérkara jól dolgozott. Ráadásul sokat számított, hogy maga mögött tudhatta ifjabb Juan Antonio Samaranchot, hiszen ő az édesapja tekintélyét is latba vetve tevékenykedhetett a sportág érdekében. Eredményesen.”
Az olimpiai programból kikerült sportágak
Baszk pelota: 1900Cricket: 1900
Croquet: 1900
Golf: 1900, 1904
Jeu de paume: 1908
Kötélhúzás: 1900–12, 1920
Lacrosse: 1904, 1908
Lovaspóló: 1900, 1908,
1920–24, 1936
Rackets: 1908
Roque: 1904
Rögbi: 1900, 1908, 1920–24
Cricket: 1900
Croquet: 1900
Golf: 1900, 1904
Jeu de paume: 1908
Kötélhúzás: 1900–12, 1920
Lacrosse: 1904, 1908
Lovaspóló: 1900, 1908,
1920–24, 1936
Rackets: 1908
Roque: 1904
Rögbi: 1900, 1908, 1920–24 -->