Vizes ígéretek és a rasszista eső

Már megint árvíz, belvíz, patakkilépés, folyóáradás a téma. Mint minden tavasszal, nyáron és ősszel. Télen csak azért nem, mert akkor minden befagy. Önök még nem unták meg? Mert ez már akár vicces is lehetne, ha nem az emberek életével, otthonaival játszanának egyesek. Azok, akik évtizedek óta csak ígérnek. Gátat, elvezetőt, árterületet. Ígérik a politikusok és a szakemberek: jövőre minden más lesz. Aztán jövőre, meg megint jövőre.
Egy-egy komolyabb áradás után a helyszínre megy a miniszterelnök/megyei pártelnök/KISZ-titkár/táncdalfesztivál harmadik helyezettje vagy valami hasonlóan fontos ember. Körbenéznek a kamerák kereszttüzében. Gyöngyöző homlokuk megcsillan a vakuk fényében. Gondolatuk a messzi vízfelületen tükröződik vissza. És ontják a soha meg nem valósuló ígéreteket.
Több ezer kilométer új gát. Minden évben karbantartott vízelvezetők. Erdők, amelyeket nem irtanak ki feleslegesen, ezzel özönvizet okozva. Ugye ezeket hallották önök is a tegnap esti híradókban? Immár sokadszor.
Aztán ott van még a boldvai cigánytelep esete. A felét azért öntötte el a víz, mert a vízgyűjtő patak közvetlen közelében, a falu legmélyebb részén építették. Az áradás évente két-háromszor jön, a gát mégsem épült fel. Állítólag a magyarok házai szárazak maradtak.
Ilyenek vagyunk mi itt, a Kárpát-medencében. Ígéretekre építjük fel egész életünket, s még az esőzésbe is belemagyarázzuk a fajgyűlöletet.