2005.09.26. 00:00
A kisgazdaszervezetek összefogását sürgetik
Az egymással pereskedő kisgazdák megbékélését sürgette Turi-Kovács Béla, aki a hét végén bejelentette, hogy a kormány 2006-os leváltása érdekében országjáró programot indít a Kisgazda Polgári Egyesület (KPE) a Fidesz és a KDNP vezetőivel közösen.
A Fidesz országgyűlési frakciójában politizáló képviselő elmondta, a KPE elkészítette az egyesület jövőfejlesztési stratégiáját, amelyben a föld védelme áll az első helyen. A tanácskozáson vendégként részt vevő Kövér László, a Fidesz Országos Választmányának elnöke a sajtótájékoztatón kifejtette, hogy a jövő évi választás sorsdöntő lesz az ország jövőjét illetően. Szerinte az embereknek arról kell dönteniük, hogy relatív szegénységben tartott saját hazájukban csak idegenek bérmunkásaként, zsellérekként élők tömege alkotja a magyar társadalmat, vagy saját munkájukból önmagukat és családjukat eltartani képes kis egzisztenciák sokaságából áll majd a magyar nemzet.
Sz. Sz. -->